336 méteres toronyház égett Dubajban

2015.02.21. 00:35 Módosítva: 2015.02.21. 09:18

Egyelőre nem tudni, miért kapott lángra Dubajban a Marina Torch (Kikötői Fáklya) elnevezésű, 336 méter magas lakóház, de a közösségi médiában terjedő képek és videók alapján elég komoly bajban volt mindenki, aki a 79 emeletes épületben, vagy annak közvetlen közelében volt.

FRISSÍTÉS: Több óra után sikerült eloltani a világ egyik legmagasabb felhőkarcolójában szombatra virradóra keletkezett tüzet. A Gulfnews hírügynökség beszámolója szerint a tűzoltók munkáját megnehezítette az erős szél, de végül sikerült eloltaniuk a tüzet, amelynek megfékezésén 12 tűzoltóautó legénysége dolgozott. A felhőkarcoló több ezer lakóját kellett biztonságba helyezni, többen közülük azonban füstmérgezést szenvedtek kimenekítésük közben. Evakuálták két közeli épület lakóit is. Ők visszatérhetnek otthonukba, a kigyulladt épületbe azonban várhatóan még napokig nem engedik vissza az ott élőket.

Azt továbbra sem tudni, hogy mi okozta a tüzet.

Az épület, amelynek a beszámolók szerint két különböző helyen is lángolt, 2011-ben készült el, akkor rövid ideig a világ legmagasabb lakóháza volt. Idén már csak az ötödik ugyanebben a rangsorban.

Ég a tornyház

A twitteres üzenetek szerint (amelyek megbízhatóságát nem szabad biztosra venni) volt olyan, aki a 74. emeletről menekült ki, és 45 percig tartott, mire leért a földszintre. Az oltást nehezítette, hogy a környéken erős, 50 kilométeres óránkénti sebességű szél fúj.

2015-02-21T020003Z 510915057 GM1EB2L0RA401 RTRMADP 3 FIRE-DUBAI

A helyszíni jelentések szerint bár az 51. szint környékén keletkezett tűz hatalmas, és olvadt üveg zuhan a magasból a földre, a hatóságok egyelőre nem tudnak áldozatokról, bár néhány füstmérgezést szenvedett embert már kórházba szállítottak. Magyar idő szerint éjjel negyed kettő körüli hírek szerint a helyszínre érkező tűzoltók irányításuk alá vonták a tüzet, de a szél még újra belobbantotta a lángokat. Később sikerült eloltani a tüzet.

Egy szemtanú szerint az elmúlt hetekben többször is volt téves tűzriadó az épületben.

37 méteres toronyház ég Dubajban

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM