Utasszállítót akartak eltéríteni az ISIS-támogató terrorsiták
New Yorkban letartóztattak három férfit Brooklynban, akiket az Iszlám Állammal kapcsolatos összeesküvéssel gyanúsítanak - közölte az MTI.
A 24 éves, üzbég állampolgárságú Abduraszul Haszanovics Dzsurabojevet, és a 19 éves, kazah Ahror Szaidahmetovot azzal gyanúsítják, Szíriába akartak utazni, hogy ott csatlakozzanak az Iszlám Állam fegyvereseihez. A szintén üzbég, 30 éves Abror Habibovot azzal gyanúsították meg, hogy egy támogató hálózatot működtetett, aminek révén Szaidahmetov Szíriába utazását akarták finanszírozni.
Szaidahmetovot szerdán a New York-i John F. Kennedy repülőtéren fogták el, amikor fel akart szállni egy Törökországba induló repülőgépre, Dzsuraboev pedig szintén megvásárolta már a repülőjegyét, hogy márciusban Isztambulon keresztül utána induljon. A bírósági iratokból kiderült: a gyanúsítottak tervei között szerepelt, hogy Szíriába menet eltérítsenek egy utasszállító repülőgépet.
![K EPA20150225094](https://kep.cdn.index.hu/1/0/781/7817/78174/7817413_875aa58d12f1c568c81efff7eefdca49_wm.jpg)
Dzsurabojev és Szaidahmetov a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint készségét fejezte ki, hogy az Iszlám Állam nevében terrortámadásokat hajtson végre az Egyesült Államok területén.