Dél-Korában már nem büntetik a félrelépést, emelkedett az óvszergyártó cég árfolyama
Sose gondolná, milyen hatása lehet egy alkotmánybírósági döntésnek egy óvszergyártó cég tőzsdei árfolyamára. Ahogy a Mindeközbenben már röviden megírtuk, a dél-koreai alkotmánybíróság csütörtökön eltörölte a házasságtörést tiltó törvényt. Nos, a hírre rögtön 15 százalékkal emelkedett meg a Unidus Corp. óvszergyártó cég részvényeinek árfolyama.
Az is figyelemreméltó, hogy a bírák milyen indokolást fűztek a határozathoz: a házasságon kívüli nemi kapcsolat büntetése korlátozza az emberek személyi szabadságát és
sérti a nemzet érdekeit.
A 62 éve, 1953 óta hatályban lévő törvény alapján a hűtlenkedőket a bíróság akár két évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhette, írja az MTI. 2008. október 30-án a bírák már előzetesen hatályon kívül helyezték a törvényt, de akkor a döntés elfogadásához szükséges hatból csak öt alkotmánybíró támogatta a határozatot. Azóta további 5466 ember ellen emeltek vádat házastársuk megcsalása miatt, s közülük több mint kétszázat börtönbüntetésre ítéltek.
![000 Hkg10151793](https://kep.cdn.index.hu/1/0/782/7821/78213/7821303_37675d101b2e95c336b1021c6da88c87_wm.jpg)
Az alkotmánybíróság döntése alapján a folyamatban lévő eljárásokat automatikusan felfüggesztik, illetve ügyük újratárgyalását kérhetik azok, akiket korábban már elítéltek házasságon kívül folytatott nemi kapcsolatért.
A törvény eltörlésének kérdése az utóbbi időkben került újra előtérbe, miután a gyorsan változó dél-koreai trendek nem fértek meg a konzervatív, hagyományos értékekkel. 1990 és 2008 között négyszer ítélte alkotmányosnak a törvényt a bíróság a nők védelmére, a közrend fenntartására, és a családi élet biztosítására hivatkozva. A törvényt ellenzők szerint viszont azzal érveltek, hogy a kormánynak nincsen joga beleszólni az emberek magánéletébe, és helyettük dönteni arról, hogy kivel folytatnak szexuális viszonyt.