Nácik is harcolnak az ukrán szabadságért

Mit szólna, ha Magyarország határait a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye és más hasonló, szélsőjobbos csoportok felfegyverzett önkéntesei védenék, laza szövetségben a magyar honvédséggel? És bár a neonáci csoportok az államtól is kapnának pénzt meg fegyvereket, azért fenntartanák a jogot, hogy ha nem értenek egyet a katonai vezetéssel, akkor a saját elveik szerint akciózzanak. Nos, valószínűleg ön sem érezné magát teljes biztonságban egy ilyen országban (hacsak véletlenül nem náci a kedves olvasó is).

A fenti képlet nem valami gondolatjáték, hanem a jelenlegi ukrán helyzet leírása. Ukrajnában ugyanis nem csak a hivatalos egységek harcolnak az orosz és oroszbarát szeparatistákkal. A lerongyolódott hadsereg mellett a harctéren vannak a frissen felfegyverzett szabadcsapatok, helyi nevükön batallionok is. Azaz olyan szabadcsapatok, amelyek egy része szélsőjobbos eszmék köré szerveződő hagyományőrző klubokból vedlett át félkatonai egységekké.

Az egyik leghíresebb zászlóalj, az Azov batallion laktanyájában járva vált világossá: 

Az oligarchák hadsereget vesznek

„Az Azov batallion a katonasággal együtt védi a várost” – mondta az egység egyik tisztje. Ahogy a batallion minden tagja, ő is a kiképzésen használt becenevét használta, és bár valódi neve Alekszej volt, Tancorként, azaz Táncosként mutatkozott be. Az iskolából átalakított laktanya egyik földszinti szobájában ültünk, és az érdekelt, hogy miként működik együtt az önkéntesekből álló Azov a hivatalos katonasággal.

„Az M szektorban mindenfajta haderő megtalálható: a katonaság, az SZBU (a titkosszolgálat) és a batallionok. Van egy közös irányítóközpont, és ennek révén az Azov részt tud venni a közös hadműveletekben. Együtt védjük Mariupolt. A katonai vezetőkkel amúgy rádión és mobilon is tartjuk a kapcsolatot, és bármi történik, megosztjuk az információt” – utalt a vezető arra, hogy az informális kapcsolatok legalább olyan fontosak itt, mint a központi irányítás.

„Nálunk más a helyzet, mint Donyeckben, ahol aktív harcok vannak. Ott a katonaság megy előre, a batallion pedig megtisztítja, biztosítja az elfoglalt településeket. Máshol a fronton is együtt dolgozunk a katonasággal. És van, hogy mi végezzük a felderítő műveleteket. Mi itt Mariupolban járőrözünk, a pufferzóna határán pedig ellenőrzőpontjaink vannak.”

Tancor késő huszonéves srác, aki megszólalásában profi nyilatkozónak tűnik, küllemében pedig a lumberszexuális divatot ötvözi az outdoor jegyekkel. Kabátja drága soft shell anyagból készült, csak éppen keki színben. Nadrágja és bakancsa is inkább illene egy kicsit militáns nyugati túrázóhoz, mint katonához.

„Azt hallottam, hogy a batallionok jobban felszereltek, mint a hivatásos katonaság” – felvetésem meglepetésemre nem a batallionok támogatói rendszerét juttatta a tiszt eszébe.

Tancor a témáról azonban a nagypolitikára asszociált. „A kormány tehet arról, hogy lerongyolódott a katonaság. A hadsereget kirabolták, a fegyvereiket eladták, amíg az már nem volt alkalmas az ország védelmére” – emlegette a közismert tényt. Donyecki videónkban a szakadárok sajtósa is említi, hogy korábban magától a hadseregtől vehettek illegálisan fegyvereket, de az is nagy nyilvánosságot kapott, hogy az ukrán kormány évtizedekig nem fejlesztette a hadsereget, míg az teljesen lepusztult.

Így lesznek a nácik jófiúk

A tiszt azonban ennél többet, összeesküvést és ideológiát látott az események mögött. „Kijev nem Ukrajnáért, hanem a saját érdekeikért harcol” – utalt Tancor a jelenlegi vezetéssel szembeni ellenérzéseikre. „A kormánynak nem érdeke, hogy befejezze a háborút” – fokozta tovább egy összeesküvés-elméletes kijelentéssel.

A Porosenko kormányával szembeni előítéletei persze nem meglepőek annak ismeretében, hogy a harc időnként az ukrán egységért harcoló felek közt is fellángol. A különböző ideológiai töltetű szabadcsapatok rendszeresen ugranak neki a kormánynak, néha azért, mert túlzottan nyugatbarátnak tűnik, néha pedig csak mert helyre szeretné állítani a forradalmárai által több mint egy éve elfoglalt, még mindig táborként működő Majdan teret.

Tancor fenntartásait hangsúlyozta a katonasággal való együttműködésről is: amíg közösek a célok, összehangolják az akcióikat a reguláris erőkkel, de direktben nem fogadnak el parancsokat a kormány által kinevezett ezredesektől.

„Hozzánk a vezetőnkön, Andrij Bileckijen keresztül érkeznek az utasítások. Ha ő úgy dönt, akkor a batallion saját akciókat is indíthat." Volt is ilyenre példa: hírek szerint a katonai vezetés még az ősszel a Mariupol melletti, stratégiailag fontos város, Novoazovszk védelmére utasította az Azov batalliont. Az irreguláris haderő vezetése azonban úgy látta, az akció kockázatos, sőt reménytelen, ezért visszavonta embereit, nagy vitát kavarva lépésével. A napokban viszont arról érkeztek jelentések, hogy az Azov előrenyomult a város irányába, noha közben már tűzszünet van.

A helyzet nem megnyugtató, ha a háború utáni időkre tekintünk. Az Azov batallion, néhány más szabadcsapathoz hasonlóan, nyíltan szélsőjobbos alakulat. Az Azov alapítója és vezetője, Andrij Bileckij több fehér felsőbbrendűséget, antiszemitizmust hirdető, ultranacionalista szervezet létrehozásában vett részt. Pártja, az Ukrán Hazafiak is nyíltan nemzetiszocialista elveket vall, és ilyen minőségében került be az ukrán parlamentbe is. A párt logója pedig az a farkashorog, amely először az SS egyik egységének jelképe volt, és innen emelték át a párt, majd az Azov batallion címerébe.

A szabadcsapat szélsőjobbos elkötelezettsége olyannyira ismert, hogy neonácik önkéntesek egész sora lépett be hozzájuk Európából. „Bárki lehet tag nálunk, külföldiek is. Harcolnak velünk oroszok, angolok, fehéroroszok, olaszok, svédek. Sokan már képzett katonaként jönnek, és kiképzőként segítik a munkánkat” – mondta diplomatikusan Tancor. Az említett svéd segítő egyébként Mikael Skillt, ismert neonáci, fajvédő, aki a svéd hadsereg mesterlövészeként kapott kiképzést, míg 2014 nyarán ideológiai indíttatásból csatlakozott az Azovhoz.

Kérdeztem volna még a tisztet arról, hogy milyen forrásokból kapnak felszerelést (mint később elmondták, a támogatók mellett a reguláris hadsereg látja el őket fegyverrel, sőt, legutóbb már páncélozott járműveket is kaptak), továbbá hogy beolvadnának-e a hadseregbe, ha lezárul ez a konfliktus.

Az ablakok azonban zörögni kezdtek, mint amikor a ház előtt megy el a villamos, a tisztnek pedig felharsant a rádiója. Felpattant, és én már csak azt vettem észre, hogy lecsapja a villanyt, kirohan, és egyedül maradok tolmácsommal a szobában. Pár másodperc múlva szaladt vissza, hogy ránk kiabáljon: ne bénázzunk már, lövik a várost, azonnal hagyjuk el a laktanyát.

Génjeiben érzi, hogy ukrán

Másnap térhettem csak vissza, hogy egy közkatonával, bizonyos Sirkóval, polgári nevén Oleg Sirajevvel is beszélgessek. Hamar kiderült, hogy Sirkó a szélsőjobbos huligánból lett gerilla tipikus pályaívét írta le. „Sportoló voltam, birkóztam, és mellette bankban dolgoztam. Amikor Harkovban megkezdődött az oroszbarát mozgolódás, a barátaimmal hagyományőrző csoportot alapítottunk. Ebben vittünk véghez partizánakciókat az oroszbarát megmozdulások ellen.”

Az eufemisztikus kifejezések közül a hagyományőrző ismerős volt, ezzel takaróznak a magyar szélsőjobbos szervezetek is. A partizánakciókról hosszas kérdezgetés után pedig kiderült, hogy nagyjából úgy zajlottak, mint Magyarországon egy nácik által szervezett ellentüntetés. Csak éppen itt az oroszbarát tömegek demonstrációira jártak ki, ott cukkolták a felvonulókat, majd ha lehetőség adódott, verekedésbe bonyolódtak néhányukkal valamelyik környező utcában.

Sirkó nemzeti elkötelezettséggel magyarázza lelkesültségét. „A génjeimben érzem, hogy kozák vagyok, hogy Ukrajna a hazám.” Később elmondta, hogy anyja oldaláról kozák, apja viszont orosz származású, mint egyébként annyian Ukrajnában. „Mi nem az oroszok, hanem Putyin bandája ellen harcolunk” – tette tisztába a kérdést.

Sirkó a konfliktus erősödése miatt döntött úgy, hogy csatlakozik a batallionhoz, ahol végül kiképzést is kapott. „Nem vár haza a feleséged és a kislányod?” – kérdeztem, amikor családja fotóit mutatta a telefonján. „A feleségem azt mondta, hogy ez a kötelességem. Ha mi nem harcolunk, senki nem harcol helyettünk” – tett szovjet háborús regénybe illő kijelentést. Mit gondol, mikor térhet vissza a családjához, firtattam. „Most a batallion a családom. Talán sosem ér véget ez a háború” – mondta nevetve.

A második világháború folytatódik

Az orosz propagandagépezetnek egyébként remekül jött, hogy a közismertebb félkatonai alakulatok, köztük például a Jobb szektor, valóban náci ideológia szerint működnek. Ahogy Donyeckben tapasztaltuk is, az oroszbarát tömegek elhitték, hogy harcuk a második világháború folytatása, a nácizmus elleni küzdelem kortárs fordulója.

Az orosz propaganda összességében azonban nem igaz: Ukrajnában nagyjából ötven batallion működik, és ezek jó részét valóban a hon és nem a faj védelme hívta életre. Az összesen 7000 körüli ukrán önkéntes egy része egyenesen kényszerből csatlakozott: egy másik batallionba tartozó fegyveres például Luganszk megyéből származott. Elmesélte, hogy a szeparatisták, ismerve ukránbarát mentalitását, elvették szállítmányozó cége teherautóit, családját pedig megfenyegették. Csak néhány hetes bujkálás után tudtak az ország nyugati felébe menekülni. A férfi az átéltek hatására csatlakozott a fegyveresekhez.

A batallionok megítélése egyébként nemcsak ideológiai, hanem harcászati okokból is vegyes. A nyugati, részben magyarlakta területeken alakult Prykarpattya Batalliont például Iljovanszk ostrománál vetette be az ukrán sereg. A szabadcsapat feladata lett volna, hogy biztosítsák a hadsereg előrenyomulását. A batalliont azonban az orosz határon keresztül érkező szeparatisták támadására feladta állásait, és elmenekült. A védtelenül hagyott katonaságot bekerítették, és csak súlyos áldozatok árán tudott visszavonulni.

A félelmeket Ukrajnában egyelőre elnyomják a lelkesült híradások. Ami érthető is, hiszen amikor a gazdaságilag és minden egyéb szempontból szétesett Ukrajnának kell harcolnia egy szuperhatalommal, és az által támogatott szeparatistákkal, akkor minden önkéntes áldozat csak segíthet. Felvilágosult, nyugatos gondolkodású ukrán ismerőseim is próbálták élét venni a honvédelemben megjelenő szélsőjobbos tendenciáknak. „Ezt csak az ukrán helyzet ismeretében lehet megítélni, kiragadva a jelenség teljesen mást jelent” – magyarázták, ami a pillanatnyi helyzetben igaz is lehet. A kérdés csak az, hogy mit kezdenek a felfegyverzett és kiképzett szabadcsapatokkal, ha egyszer véget ér a háború.