Elöntötte a víz a német hírszerzés új épületét
Több emeletet elárasztott a víz a német hírszerző szolgálat (BND) épülő új berlini központjában, mert ismeretlenek leszereltek és elvittek öt vízcsapot az épületből. A kár jelentős.
Délután vették észre, hogy több emeletet elárasztott a víz az épülő hírszerző központ főépületében. Helyenként több centiméter magasan állt a víz, több emeleten megrongálódtak a berendezések, egy födémszerkezet leszakadt.
Az MTI szerint a hatóságok egyelőre nem tudják, hogy az üresen álló épületrészben lopás történt-e, vagy esetleg politikai szabotázs, kémkedés vagy a kivitelezők, alvállalkozók közötti elszámolási vita van a háttérben. Betörésre utaló nyomokat nem találtak.
A BND új központja Németország legnagyobb épületegyüttese lesz, a hírszerzés 4 ezer munkatársa dolgozik majd benne. A 260 ezer négyzetméteres területen 2006-ban kezdődtek a munkálatok, és az építkezés körül már több botrány volt.
A kormány eredetileg 730 millió eurót szánt a BND új székhelyére, a legújabb számítások szerint viszont az építkezés és a München mellett működő BND-központ átköltöztetése a fővárosba 1,3 milliárd euróba kerül majd és 2017-ben ér véget. Az első tervekben még azzal számoltak, hogy már 2013-ban Berlinből irányítják a külföldi hírszerzésért felelős szolgálat munkáját.