Durvul a kampány Mexikóban: lefejeztek egy női jelöltet
Elraboltak és lefejeztek egy nőt Mexikóban, aki polgármesterjelöltként indult a választásokon. Aide Nava holttestére Guerrero állam északi részén bukkantak rá, írja az MTI.
Az ügyészség szóvivője szerint a mexikói Demokratikus Forradalom Párt (PRD) 42 éves jelöltjét Ahuacuotzingóban rabolták el, ott készült indulni a júniusi polgármester-választáson.
Nava fiát tavaly rabolták el, azóta eltűntként tartják számon. A férjét, aki korábban polgármester volt ugyanott, 2014-ben ugyancsak meggyilkolták.
A nő holtteste mellett hagyott üzenetben a Los Rojos (Vörösök) nevű bűnbanda hasonló sorssal fenyegetett meg minden politikust, aki „kitáncol a sorból”.
![A tavaly meggyilkolt 43 egyetemista emlékére szerveztek tüntetést Guerreróban március 10-én.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/792/7925/79250/7925061_bf397f8f0f6e0cdb74dbbec3f2de85f2_wm.jpg)
Guerreróban – nyolc másik mexikói szövetségi állammal egy időben – júniusban tartanak helyhatósági választásokat. Az eset abban az államban történt, ahol tavaly szeptemberben 43 tüntető diákot hurcoltak el a rendőrök egy polgármester kérésére, majd átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnbanda tagjainak, akik végeztek foglyaikkal, majd holttestüket elégették.
Enrique Pena Nieto elnöknek, aki 2012. decemberi hivatalba lépésekor azt ígérte, hogy helyreállítja a rendet a latin-amerikai országban, most utcai tüntetések sorozatával kell szembenéznie az Iguala városban 2014 szeptemberében meggyilkolt diákok ügye miatt. A brutális bűncselekmény kitervelésével az ügyészek a város PRD-s polgármesterét és feleségét vádolják.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.