Kína lett a világ 3. fegyverexportőre
Kína a fegyverexportáló országok nemzetközi rangsorában megelőzte Németországot és Franciaországot, és ezzel a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre lett, jelentette hétfőn a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).
Az elmúlt öt évre (2010-2014) vonatkozó adatsor szerint a világ legnagyobb fegyverexportőre az Egyesült Államok 31 százalékos részesedéssel. Oroszország a második 27 százalékkal, majd Kína, Németország és Franciaország következik, körülbelül 5-5 százalékkal, írja az MTI.
![000 Hkg10093744](https://kep.cdn.index.hu/1/0/795/7953/79533/7953331_e184f3225605216596ecfa9936e8478c_wm.jpg)
A jelentésből az is kiderül, hogy Oroszország elsősorban Indiába, Kína pedig legfőképpen Pakisztánba adja el a fegyvereket. Az Egyesült Államok vevőköre sokrétű. Legnagyobb vásárlója - 9 százalékos részesedéssel - Dél-Korea.
A SIPRI adatai szerint az elmúlt öt évben a megelőző hasonló periódushoz képest 16 százalékkal nőtt a fegyverkereskedelem világszerte. Az importőrök listáját India vezeti 15 százalékos piaci részesedéssel, majd Szaúd-Arábia és (vásárlóként is) Kína következik 5-5 százalékkal.