Saját feleségeiket is lemészárolták a boko haramosok

2015.03.19. 20:34 Módosítva: 2015.03.19. 21:51

Az iszlamista Boko Haram terroristái közül sokan meggyilkolták saját feleségüket, hogy azok ne kerüljenek a kormányerők fogságába, írja az MTI.  A többtucatnyi nőt néhány hónappal ezelőtt éppen ők kényszerítették házasságba, amikor tavaly szeptemberben Bamát foglalták el.

A kormányerők hétfőn kiűzték az iszlamistákat az ország északkeleti részén lévő városból. A több tucatnyi nő megöléséről öt szemtanú számolt be az AFP tudósítójának.

"A terroristák azt mondták, nem engedik, hogy hitetlenek vegyék el nőiket" - mondta az egyik szemtanú. Elmondása szerint  amikor a Boko Haram harcosai hírét vették annak, hogy Bamát megtámadják a kormányerők, úgy döntöttek, hogy a szomszédos Gwozába menekülnek.

Előtte azonban elhatározták, hogy mindegyikük megöli feleségét, hogy senki ne vehesse el őket újra. A nőket a város felszabadulása előtt tíz nappal kezdték el legyilkolni. A szemtanúkat a hatóságok katonai védelem alá vették, és a héten Borno állam székhelyére, Maiduguriba szállítottak. 

Egy polgárőr, aki együtt harcolt a kormánykatonákkal Bama elfoglalásáért, azt mondta: tucatnyi női holttestet látott a városban.

Amikor a Boko Haram tavaly elfoglalta a stratégiai jelentőségű várost, akkor is tömegmészárlást hajtott végre. Akkori beszámolók szerint mindenütt holttestek hevertek a városban.  

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta a 175 milliós afrikai országban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport