Egyre több a találgatás a gép lezuhanása körül
További Külföld cikkek
- Békés tiltakozást szerveznek Kolozsváron a magyar fiatalok bántalmazása miatt
- Az ukrajnai háború titkos története
- Kelemen Hunor a román belügyminiszterhez fordult a Kolozsváron bántalmazott magyar fiatalok ügyében
- Durvul Szerbia: késsel támadtak az elnök által bírált dékánra, a csetnikvajda pisztolyával fenyegetőzik
- Fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el a Tesla-kereskedéseknél az olasz belügyminisztérium
Az egyik fekete dobozt már megtalálták, és elemzik, de még mindig nem tudni semmi biztosat arról, miért zuhant le a Germanwings légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata a fedélzetén 150 emberrel a francia Alpokban, az AP hírügynökség azonban összeszedte a szakértők találgatásait a lehetséges okokról.
Azt tudni, hogy a 10 órakor felszálló gép elérte a 38 ezer lábas (11 500 méter) utazómagasságot, majd szinte rögtön süllyedni kezdett, de így is folytatta útját Düsseldorf felé. A gép percenként 1000 métert vesztett a magasságából, ami kétszerese az ilyen gépek normál süllyedési sebességének. A gép végül 10:41-kor, 2 ezer méter magasságban tűnt el a radarról, vészjelzést nem adott le.

A roncsok elhelyezkedése már jelzésértékű
A baleset okára vonatkozó első nyomot a gép roncsainak elhelyezkedése jelentheti, mondta Todd Curtis, a Boeing amerikai repülőgépgyártó cég volt biztonsági mérnöke, az Airsafe.com repülésbiztonsági oldal vezetője. Ha a roncsok nagy területen szóródtak szét, akkor vélhetően repülés közben eshetett szét a gép, míg ha kis területen helyezkednek el, akkor valószínűleg egy darabban csapódott neki a hegyeknek. A francia csendőrség tájékoztatása szerint a roncsok több mint két négyzetkilométernyi területen szóródtak szét a behavazott erdős hegyvidéken. Helyiek közül többen is azt mondták, egy sziklafalnak csapódhatott a gép, látták, amint nagyon alacsonyan repül.
A nyomáscsökkenés lehet az egyik ok
Az adatok alapján az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy a repülőgép utasterében gyors nyomáscsökkenés következett be, írta az AP. A lezuhant gép 24 éven keresztül átlagosan több mint napi öt – összesen pedig 46 700 – repülést teljesített. Ez ugyan nem kirívóan sok egy rövidebb európai utakon repülő utasszállító számára, de mindenesetre a normálisnak tartott mennyiség felső korlátait közelíti. Márpedig minden fel- és leszállás, és az azokhoz kötődő nyomáskiegyenlítés megterheli a gép vázát.
Ha valóban gyors és jelentős nyomáscsökkenés történt volna a repülőn valamilyen okból, akkor a pilóták első lépése az kellett volna, hogy legyen, hogy 10 000 láb magasság alá vigyék a gépet, ahol már megfelelő a levegő oxigéntartalma a szabad lélegzéshez. A repülőgépen a kabinnyomás-csökkenéskor előugró oxigénmaszkokat tápláló tartályok nagyjából 10 percig tudják ellátni levegővel az utasokat. A percenként 3000 lábas süllyedéssel tehát nagyjából pont időben ért volna a gép 10 000 láb alá. Todd Curtis úgy vélte, hogy a süllyedés kezdeti mértéke nagyjából megegyezik azzal, mint amilyet egy kabinnyomás-csökkenéssel járó incidens esetén várna az ember.
A műszaki hiba a másik
A másik lehetséges forgatókönyv, hogy műszaki hiba történt. Annyit már biztosan tudunk, hogy a gépnek hétfőn órákig kellett egy düsseldorfi szerelőcsarnokban állnia, mert „problémája volt az orrfutómű-gondola ajtajával (Nose Landing Door)". Ezt megerősítette a Lufthansa is, aki szerint ezt a problémát teljesen megjavították, így a gép hétfő reggel 10 óra óta normális repülőüzemmódra képes volt. Az orrfutómű-gondola ajtaja az a csapóajtó, ami fel- és leszálláskor kinyílik, hogy leeressze a repülőgép kerekét.
Bár az Airbus utasszállítói kifinomult irányítórendszerrel bírnak, korábban már voltak problémák a cég gépeinek egyes műszereivel. 2009-ben az Air France 447-es járatának katasztrófája azzal kezdődött, hogy az Airbus A330-as típusú gép műszerei hibás sebességet jeleztek, miközben egy viharon haladt át a repülő. A balesetet végül pilótahiba okozta, de ennek kiindulópontja a rossz sebességadat volt. A gép átesett, amit nem vettek észre, ilyenkor pedig a repülőgép szárnyainál megszűnik a felhajtóerő, ez általában akkor fordul elő, ha a repülőgép túl lassan vagy túl nagy állásszögben repül.

Tavaly novemberben a Lufthansa egy A321-es gépe – amely típus az A320-as valamivel nagyobb változata – nagyjából 4000 lábat zuhant egy perc alatt, miután a robotpilóta hirtelen lefelé irányította a gép orrát. Az incidenset az okozta, hogy az állásszöget mérő két érzékelő megfagyott a gépen, és a hibás adatokból a robotpilóta azt hitte, a gép átesett, ezért kézi beavatkozást sem engedélyezett. A történtekből csak azért nem lett nagyobb baj, mert a gép tapasztalt pilótája kikapcsolta a repülési adatokat kezelő berendezéseket. (A Bilbaóból Münchenbe tartó gép később folytatta útját és biztonságban leszállt.)
Az esetet követően az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) figyelmeztetést adott ki a probléma miatt. Ebben felhívta a pilóták figyelmét az állásszög-érzékelők esetleges hibájára, és arra, hogy ez csak a repülési adatokat kezelő berendezések kikapcsolásával orvosolható, írja az MTI.
A pilóta hibáját sem lehet kizárni
Felmerül a pilótahiba lehetősége is. Elképzelhető, hogy a pilóták véletlenül átesést idéztek elő, vagy olyan süllyedésbe kezdtek, amelyből nem tudták visszahozni a gépet. Az is lehet, hogy annyira arra koncentráltak, hogy 10 000 láb alá vigyék a gépet, hogy egyszerűen nem vették észre, milyen közel repülnek a hegyekhez, mígnem már késő lett, írta az AP hírügynökség.

Az Indexnek nyilatkozó pilóta szerint arra lehet következtetni, hogy a pilóták teljesen elvesztették az irányítást a repülőgép felett, és megállíthatatlanul süllyedtek egyenesen a hegyek felé. A két hajtóműből legalább az egyik szinte biztosan működött, máskülönben a gép hamarabb lezuhant volna. Az Airbus 320-as típusában egyébként három, egymástól független hidraulikai rendszer működik, ezek biztosítják az erőt a kormányszerkezetek irányításához (magassági kormány és csűrők).
Az sem kizárt azonban, hogy a pilóták nem is tudtak már a történtekről. A ciprusi Helios Airways gépe 2005 augusztusában Ciprusról tartott Prágába, útközben a kabinnyomás leesett, a járaton utazók elvesztették az eszméletüket, a robotpilóta vitte tovább a Boeing 737-300-ast, amíg elfogyott az üzemanyaga, és egy hegynek csapódott Görögországban. A tragédiának 121 áldozata volt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Elismerte Dél-Korea, tömegesen exportáltak gyerekeket külföldre
Sokan a mai napig küzdenek a traumákkal.
március 26., 19:01
- Külföld
Szijjártó Péter Moszkvából jelentette be, hogy optimista a béketárgyalásokat illetően
A miniszter az orosz kormány több vezető tisztviselőjével is tárgyalt.
március 26., 15:23
- Külföld
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
március 26., 14:17
- Címlapon
Az ukrajnai háború titkos története
Sokkal nagyobb szerepe volt Amerikának a katonai műveletekben, mint ezt eddig bárki is gondolta volna.
55 perce
- Címlapon
Kína beleszerelmesedett Magyarországba, döbbenetes számok árulkodnak róla
Ha ez így megy tovább, jöhet az újabb rekordév.
5 órája
- Külföld
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
március 26., 18:57
- Külföld
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
március 26., 13:41
- Külföld
Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra
A biztonságpolitikai szakértő kapkodást és zavart lát Donald Trumpék cselekedetei mögött.
március 26., 18:57
- Külföld
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
március 26., 06:19
- Címlapon
Magyarország autoriter rendőrállam; maguk ne oktassanak ki minket demokráciából – éles vita az EP-ben
A Pride betiltását célzó törvény, valamint az EP-képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége adja a vita témáját.
5 órája
- Külföld
Ausztria megteremti a lehetőséget a menedékkérők családegyesítésének felfüggesztésére
Jogvédő szervezetek bírálják a kormány tervét, amit bíróságon terveznek megtámadni.
március 26., 19:46
- Külföld
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
március 26., 19:45
- Címlapon
Donald Trump szerint ma hozza el a felszabadulás napját, de ezzel akár a teljes világot összedöntheti
Az amerikai elnök már hetek óta azt ígéri, április 2-a felszabadulás napja lesz az Egyesült Államokban.
6 órája
- Külföld
Döntöttek az örmény képviselők, megindulhat az ország EU-csatlakozása
Az örmény külügyminiszter hétfőn még Szijjártó Péterrel kötött gazdasági megállapodást.
március 26., 13:13
- Külföld
Donald Trump rendelete milliókat foszthat meg a választójoguktól
Ezzel szeretné megelőzni az illegális szavazatokat az amerikai elnök.
március 26., 12:07
- Külföld
Florida lazítana a gyerekmunkára vonatkozó törvényen
Ezzel szeretnék leváltani a papírokkal nem rendelkező munkavállalókat.
március 26., 08:15
- Címlapon
Politikai földindulás Nyugat-Magyarországon, a komplett városvezetés kilépett a pártokból
A polgármester is így döntött.
8 órája
- Mindeközben
Pély Barna is jelen volt gyermeke születésénél, de a sokktól elfelejtette, mit mondott először lánya láttán
7 órája
- Mindeközben
Fenyvesi Barna már megbánta, hogy kitálalt Nemazalány hűtlenségéről: „Senkinek nincs joga támadni őt”
8 órája
- Külföld
Nem tartott sokáig a fekete-tengeri tűzszünet, több ukrán drón is behatolt az orosz területekre
A rijádi megállapodás ellenére csaptak le.
március 26., 08:34
- Külföld
Dániában a nők számára is bevezetik a sorkatonaságot
Az EU-ban eddig csak Svédországban volt hasonló.
március 26., 07:00
- Külföld
Pataky Attila elmondta, mit gondol valójában Azahriah-ról
A rocker szerint a fiatal előadó nem figyelt a suliban, ezért keveri a diktatúrát és szabadságot.
március 26., 07:42
- Külföld
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett Moszkvában a magyar energiaellátással kapcsolatban
A tárcavezető közlése szerint tavaly rekordmennyiségű földgáz érkezett Magyarországra.
március 26., 10:51
- Külföld
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le
Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.
március 26., 06:39
- Mindeközben
Zimány Linda 39 évesen sem érzi, hogy elkésett volna a családalapítással: „Minden a megfelelő időben történik az életben”
9 órája
- Mindeközben
Társai egyöntetűen szerették volna, ha Dávid Petra távozik a Farm VIP-ből, de mégsem ő esett ki
10 órája
- Külföld
Donald Trump tanácsadója felelősséget vállalt a háborús tervek kiszivárogtatásáért
Nem csitul a botrány Mike Waltz körül.
március 26., 09:17
- Külföld
Huszonkettőre emelkedett a dél-koreai erdőtűz halálos áldozatainak száma
Az oltást nehezíti az erős szél.
március 26., 06:45
- Külföld
Nagyszülei ölhették meg a 2023-ban eltűnt két és fél éves francia kisfiút
A letartóztatások az elmúlt hónapokban végzett tényfeltárás eredménye.
március 26., 13:33
- Címlapon
Óriási a társadalmi feszültség, veszélyben lehet Orbán Viktor és Magyar Péter is
Tarjányi Péter szerint a feszült belpolitikai helyzetben akár merényletre is elszánhatja magát egy-egy fanatikus.
21 órája
- Külföld
Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le egy tengeralattjárón az Atlanti-óceánon
A 2024-es mennyiség negyede került elő egyetlen szállítmányban.
március 26., 12:03
- Címlapon
Mennyire hamis a fotográfia? Már csak napok vannak hátra, hogy kiderítse
Loholhatunk az ábrázolás igazságának nyomában.
1 órája