Lefoglalták két magyar készpénzzel teli táskáját a mauritiusi reptéren

mauritius
2015.05.12. 11:19

Több tízmillió forintnyi be nem jelentett készpénzt találtak két magyar táskájában Mauritius Sir Seewoosagar Ramgoolam repterén, amikor el akartak utazni a szigetről, írja a helyi Le Défi. A még áprilisban történt esetet csak a napokban írta meg a lap, az ügyben még mindig tart a vizsgálat.

A vámosok olyan információt kaptak, hogy a két férfinél sok készpénz van, azonban erről nem nyilatkoztak semmit, csak beálltak a sorba a reptéren. Az átvizsgáláson aztán 6 millió rúpiányi (kb. 47 millió forint) valutát találtak náluk. A két magyart kihallgatták, üzletembereknek mondták magukat, a pénzből pedig állításuk szerint ingatlanokat akartak venni. A vámosok lefoglalták a pénzt, de a két férfi felszállhatott a gépére. Azt mondták a hatóságoknak, hogy visszatérnek majd az országba. Ez azonban azóta sem történt meg, írja a Le Défi.

A vizsgálat még tart, a lap szerint még semmilyen szálat nem zárnak ki, többek között azt sem, hogy esetleg pénzmosásról lehetett szó. Azt is próbálják ellenőrizni, hogy a két férfinél már az országba érkezésükkor is ennyi pénz volt-e, valamint feltérképezik, kikkel léptek kapcsolatba, állítólag volt köztük egy harmadik magyar is.