Elítélték a 14 éves osztrák dzsihádistát
Terrorizmussal miatt elítélték azt a 14 éves osztrák fiút, aki bombatámadást tervezett a bécsi pályaudvaron, írja az AFP. A török származású tinédzsert 2014 októberében fogták el, mivel robbantást tervezett a Westbanhofba, majd Szíriába akart menekülni az Iszlám Államhoz csatlakozva harcolni.
A rendőrség szerint a fiú egyértelmű jeleit mutatta annak, hogy bombakészítéshez szükséges hozzávalók után érdeklődött, hogy aztán pokolgépeket robbantson több közterületen, például a bécsi pályaudvaron. Január óta börtönben várja az ítéletet, ami fiatal kora ellenére öt évig terjedhet. A keddi tárgyaláson a bíróság végül két év börtönbüntetésre ítélte, amiből az előzetes miatt már négy hónap letelt. A Reuters híradása szerint a fiatal több iszlám milicistával is kapcsolatba lépett és a pokolgéphez szükséges terveket a Playstation játékkonzoljára töltötte le.