Huba
18 °C
34 °C

Kiskorút rontott meg a részeg osztrák szerzetes

2015.06.02. 13:11

Egy 72 éves szerzetes keveredett szexbotrányba Ausztriában. Az osztrák rendőrség május elején vette őrizetbe a felső-ausztriai Lambach apátság egyik szerzetesét, aki a gyanú szerint kiskorúakat rontott meg – írta a Local.at. A Kronen Zeitung szerint a szerzetes pár napja már kijöhetett a börtönből, de felfüggesztették az egyházi funkcióiból.

Az apátság egyelőre csak szűkszavúan nyilatkozott az ügyről, hogy meg szeretné várni a rendőrségi vizsgálat eredményét. Az apátság a honlapján azért megerősítette, hogy a szerzetes őrizetben volt, nemrég szabadult, és azzal vádolják, hogy „erős alkoholos befolyásoltság alatt szexuális kapcsolatot létesített másokkal. A két érintett közül az egyik még nem érte el a nagykorúságot." 

Az ATV osztrák televízió szerint egy 12 éves gyerekről van szó. A tévé szerint a szerzetes, aki állítólag beismerő vallomást tett, nagyon megbánta a tettét. A szerzetes azzal a feltétellel szabadulhatott az őrizetből, hogy felhagy az alkohollal, és terápiára jár.

A szerzetesi közösség vezetője is sajnálja és elítélte a történteket, és jelezte, hogy a Vatikánt is tájékoztatják az ügyről.