Nándor
7 °C
23 °C

11 ember halt meg, volt, akit kómában hoztak le a földrengés után a hegyről

2015.06.06. 15:36

Újabb kilenc hegymászó holttestét találták meg Malajzia legmagasabb hegycsúcsán, a Kinabalun, ahol a pénteki, hatos erősségű földrengés miatt több mint másfél száz ember rekedt fenn, írja az MTI. Az érintett Szabah állam idegenforgalmi minisztere, Masidi Manjun szombaton Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy ezzel megerősítetten 11-re emelkedett a földrengés hegymászó áldozatainak száma, nyolc embert pedig még eltűntként tartanak számon.

A miniszter néhány órával korábban arról számolt be, hogy a 4095 méter magas Borneó szigeti hegyről kimentettek 137 gyalogtúrázót, akik ott rekedtek a földrengés miatt.

A zömmel hazai, de rajtuk kívül szingapúri, amerikai, Fülöp-szigeteki, brit, thaiföldi, török, kínai és japán turisták azért rekedtek a Kinabalun, mert az ösvényeket a lezúduló kövek elzárták, illetve szinte járhatatlanul veszélyessé tették. Néhányuk kéz- és lábtöréseket szenvedett, egy embert pedig kómában hoztak le a hegyről.

A rengést követő sziklagörgetegek miatt a hatóságok legalább három hétre leállították az újabb csoportok indítását. A New Strait Times című malajziai lap helyi tisztviselőket idézve azt írta pénteken, hogy legalább száznegyvenöt külföldi és helyi hegymászó rekedt a hegyen, tizenegyen megsérültek.