Az ukrán államkötvényekre felvett hitelek 40 százalékát igyekszik ledobni magáról Ukrajna. A pénzügyminiszter Washingtonban járva ezt szeretné elérni a hitelezőknél – írta a Reuters. Nem hivatalos források szerint Natalja Jareszko azt közölte, csak így teljesíthető az IMF menetrendje az ország költésgvetésének rendbetételéről, ami a szociális szféra súlyos megszorításait jelenti.
Az államkötvényeseket képviselő bizottság vezetője, Franklin Templeton szerint azonban a javaslat elfogadhatatlan, és az IMF nem is ír ilyet elő.
Szerintük az államadósság átütemezésével képes teljesíteni Kijev az IMF követeléseit, ami fejében Ukrajna 40 milliárd dollár hitelhez juthat. Igaz, ehhez javasolják, hogy Ukrajna használja fel a nemzeti bankban lévő valutatartalékainak egy részét, amit az ukrán vezetés ellenez.
Kijev szerint azonban ha nem lesz megállapodás, akkor teljesen leállítja a hitelek törlesztését. Ennek elkerüléséhez Jareszko szerint még júniusban meg kell egyezni.
Ennek ellenére Jareszko bizonyos abban, hogy megállapodás híján is hozzájut az IMF-től a hitelkeret júliusban esedékes, 1,7 milliárd dolláros részéhez.
Ukrajnát nem csak a nyugati, de az orosz hitelezők is szorongatják, miközben Kijev kelet-Ukrajnában az oroszbarát szeparatistákkal vív harcot, amely a tűzszünet ellenére sem csendesült el. Moszkva hárommilliárd dolláros, még Viktor Janukovics elnöklése alatt kiadott hiteléből a jövő hónapban 70 millió dollárt vár vissza.