Nándor
6 °C
22 °C

Szerintem már alig várták odaát, hogy felhúzzák közénk ezt a kerítést

09
2015.06.18. 07:17
A vajdasági, határ közelében lévő Magyarkanizsa lett a legújabbkori népvándorlás egyik legfontosabb állomása azoknak, akik a Közel-Keletről akarnak az EU-ba jutni, hogy új életet kezdjenek. A 12 ezres, főként magyarok lakta város meglepően nyugodtan viseli az áradatot, néhol még a kávézók, hotelek forgalmát is felpörgetik a menekültek. Sokan azért olyan megértőek velük, mert emlékeznek még a jugoszláv háborúra, amikor maguk is menekülni kényszerültek. Ezért aztán van, még a magyarkanizsai kettős állampolgárok között is olyan, aki rossz szemmel néz a magyar kormány tervére, hogy Szerbia és Magyarország között négy méter magas kerítés állja útját a zöld határon át hömpölygő vándorlásnak. Elvégre ők is a túloldalra kerülnek, meg ha a magyar útlevél birtokában nekik nem is jelent akadályt a határátkelés.

Ti melyik oldalon álltok? Ha nem Orbánén, akkor ne is beszélgessünk! Kell a kerítés

– a magyarkanizsai taxis a Fő tér parkjában gyülekezőkre mutat. Határozott kiállása mégsem jelenti, hogy ellenséges volna az idegenekkel. „Senki nem bánt senkit, békés emberek. Inkább sajnálom őket” - mondta Lajos, majd hamar eljutunk oda, hogy valamilyen háttérhatalom állhat a vándorlás hirtelen megindulása mögött. „Valaki kell, hogy adjon nekik pénzt az útra.”

Méghozzá nem is keveset. A főtéren lévő kávézó és pizzéria jól fut, a műszaki cikkeket árusító bolt sem panaszkodik, megnőtt a telefontöltők forgalma. Taxisként Lajos sem bánná az üzletet, ha nem rajtuk verné el a rendőrség a globális népvándorlást.

30 eurót is megadnak egy 10 eurós útért Horgosig, nem is kérdeznek, csak adják a pénzt. 

Egyszer elvittem pár embert az ottani buszmegállóba, amikor kiszálltunk rám rontottak a rendőrök, bilincsbe vertek, rugdostak. Az autómat meg elvették, mostanáig sem kaptam vissza, pedig semmi illegálisat nem csináltam. Utánam ugyanígy járt még három kollégám is. Azt akarták ránk bizonyítani, hogy embercsempészek vagyunk!”

A taxis szerint nevetséges, hogy neki kéne ellenőriznie, hogy legálisan vannak-e itt a bevándorlók, akik Szíriától legalább négy országon jöttek keresztül és végigutazták Szerbiát is, Belgrádtól például egyszerűen a helyközi buszjáraton.

„Most már nem viszünk senkit Horgos felé, legfeljebb Belgrádba, oda lehet. Van, aki oda megy vissza, mielőtt újra próbálkozik, amikor fennakadt a határon.”

Az áradat januárban indult meg látványosan, akkor még koszovói albánok jöttek. Aztán irániak, irakiak, most pedig mindenki szíriai. Kurd, mohamedán arab vagy keresztény.

„Én már megismerem, hogy ki honnan jött. A legjobb fejek a szíriaiak, de az irániak és az irakiak között voltak nagyképű figurák, akik lekezelően beszéltek, amikor rendeltek, bár ez sem volt jellemző” – hogy mennyire nem, azt talán az is jelzi, hogy a pizzériában dolgozó Laura már azt is megtanulta arabul, hogy „szeretlek”. 

Azért nem mindenki érez így. Állítólag a kávézóba a helyiek már nemigen térnek be, és félő, hogy amikor a migránshullám elapad, akkor sem szoknak vissza. Ettől tartott a tulajdonos felesége is, aki rossz néven vette, hogy a sajtó fényképeket készít a menekültekkel, rossz hírét keltve ezzel a helynek. A kiabálós jelenetnek az kölcsönzött némi pikantériát, hogy a hölgy történetesen ukrán bevándorló volt.

Menekülés hegedűvel

A pincérlány viszont némelyik menekülttel Facebookon máig tartja a kapcsolatot.

Például azzal a kereszténnyel, aki az ő kávézójukban tanította meg muszlim barátját a sörivásra.

„Vicces színészfiú volt, Sam pedig a zeneakadémián tanult hegedűt.” Bizonyságul játszott is a kávézóban, ugyanis a hangszerét is magával cipelte. Azóta már szerencsésen megérkeztek Németországba, a srácok is és a hegedű is. 

Aki azt gondolja, hogy a menekültek csak lerongyolódott elcsigázott emberek lehetnek, nyelvtudás és képzettség nélkül, az téved.

Mahmúd például programozóként tanult Damaszkuszban, amíg nem jött közbe a polgárháború. Ahogy a legtöbb fiatal menekült, ő is tartott attól, hogy idővel besorozzák az Iszlám Állam elleni háborúba. Ő viszont ki akart maradni a két, általa egyaránt elutasított fél közötti harcból, csak az életét szerette volna megmenteni. Egy fivére már Németországban van, de szülei és öccse a fegyveres harcok miatt már nagyon is veszélyes Damaszkuszban. Másfél éve hagyta el Szíriát, Libanonon át, ahonnan repülővel ment Ankarába. Itt tíz hónapot dolgozott, de az csak arra volt elég, hogy ne fogyjon az indulótőkéje.

„Szíriában az egyetem mellett dolgoztam, abból a pénzből ott jól meg tudtam élni, amíg lehetett.” Törökországban már a Google maps műholdas képein tervezte az utat néhány barátjával. Azon nézte meg, hol sétálnak majd át Macedóniába, majd az országot végigbuszozva Szerbiába. (Rendőrök csak Macedóniában húzták le 50 euróra, de gond nélkül tovább engedték.) A törököktől egy alig kétórás illegális hajóúttal jutott Görögországba, ahol nyilvántartásba is vették.

„Egy hetet töltöttünk ott, szobát vettünk ki, Görögország szegény ország, 20 euróból könnyen kaptunk szobát” – Mahmúd ezzel jól rá is cáfolt, arra, hogy gazdasági menekült volna. Beszélgetéskor többször cigarettával kínált. Dohányos, bár szereti a focit, játszik is gyakran „azon a poszton, mint Robben.”

Legálisan nem olcsóbb?

Törökországtól a magyar határig 1200-1500 eurót költöttek a menekültek. „Utálom ezt a szót, de hát mit lehet tenni. Én egyébként jöttem volna legálisan is, egy litván egyetemre is pályáztam, fizettem volna az oktatásért, de közölték, hogy szíriai nem jöhet”. Ezt megerősítette több más menekült is:

mindenki, aki legálisan, elegendő pénzzel próbált vízumhoz jutni, automatikus elutasítással szembesült.

Nem csak az EU-ban, de még Ukrajnában is.

„Pedig ha béke lesz, én vissza akarok menni Damaszkuszba” – igaz, Mahmúd e tekintetben a kisebbség, mert a legtöbben Németországba, Franciaországba, Svédországba, Nagy-Britanniába és Hollandiába akarnak menni, hogy letelepedjenek és idővel áthozzák Törökországban várakozó családjukat. Iszmail üzletvezető volt Damaszkuszban, Juszufnak építési vállalkozása volt kilenc alkalmazottal.

Ők már nem szeretnének visszamenni Szíriába, sem Aszadhoz, sem az Iszlám államhoz. Ahmed sem, akiről azt sem tudják Damaszkuszban maradt szülei, hogy Törökországot is elhagyva Svédország felé ment. Ő még 18 sincs, a terve az, hogy leérettségizik és számítástechnikát tanul, hogy

olyan profi legyen, mint Mahmúd, aki már annyira hacker, hogy végtelenített amerikai mobilszámról tartja a kapcsolatot az otthoniakkal.

Mire Magyarkanizsára értünk, a szíriaiak már értesültek arról, hogy Magyarország vasfüggönyt tervez a szerb-magyar határ teljes hosszára. „De minek? Mi csak át akarunk menni” – mondta mindenki. Épp az átvonulás az, ami miatt Magyarkanizsán általában nem neheztelnek a menekültekre.

Szijjártót már ismerik a migránsok

„Itt mi sem tudunk megélni, nemhogy ők, úgyhogy mielőbb tovább akarnak menni. Ezért sem balhézik itt senki, mind nagyon készséges” – mondta egy nagymama, aki azért bevallotta, hogy a betegségektől fél, amit idehozhatnak a menekültek, ezért jó lenne fertőtleníteni az utcákat.

Két középiskolás lány szerint viszont aggasztó a jelenlétük, félnek is hazamenni esténként. Igaz, még semmiféle atrocitás nem érte őket, de nyomasztónak érzik a migránsok jelenlétét. Még akkor is, ha ők maguk is migránsok szeretnének lenni, elvégre Magyarkanizsa helyett ők is Nyugat-Európában képzelik el a jövőjüket.

A másik gyakori kifogás a parkokban hagyott szemét, ami a várakozók és éjszakázók után marad a főtéren és a Tiszapart felé a töltés mellett. Estére onnan is lassan beszivárognak az útrakelők. Épp akkorra érkeznek a belgrádi busszal jövők is. A rendőröktől nem tart senki, legtöbbjüknek már van rendőrségi papírja, arról, hogy 72 órán belül el kell hagynia az országot. Ha nem sikerül, és ellenőrzik őket, 40 eurós büntetéssel újabb papírt kapnak.

„Sajnálom a gyerekeket, szomorú dolog ez” - mondta egy magyar öregúr. A migránsokkal nincs baja, „van sok fontosabb dolgom is”. Embertelennek tartja a vasfüggöny tervét, szerinte civilizáltabb megoldás kéne.

„Szerintem már alig várták odaát, hogy felhúzzák közénk ezt a kerítést. Ugrásra készen álltak a tervvel” – mondta egy unokájával üldögélő asszony, amint az estével Magyarország felé meginduló csoportokat nézték, akiket épp egy kemény kiállású rendőrnő ellenőrzött, miután az útról a járdára terelte őket. Végül gond nélkül folytathatták útjukat. A városon kívül a Tisza menti bozótosban vonultak, biztos ami biztos.

„Ezt a rendőrnőt is megverték már a helyiek, nagyon szeret hatalmaskodni” - mondta az asszony. Attól nem tart, hogy a kerítés megépülésével az ide áramló migránsok itt rekednek Magyarkanizsán. „Ha nem lehet itt átmenni, majd mennek máshová, ezt nem lehet megállítani. Mi viszont itt maradunk, a kerítés túloldalán. Hiába van magyar útlevelem, akkor is ez az igazság.”