Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Magyar Szó: megosztja a Vajdaságot a drótkerítés ügye

2015.06.18. 17:10

Szerbiában, és ezen belül elsősorban Észak–Vajdaságban, szinte bombaként robbant a hír, hogy Magyarország feltehetőleg falat, vagy drótkerítést emel Szerbia irányába - így kezdi az illegális menekültek megállítására kitalált magyar kormányzati döntés hatásairól szóló cikkét a Magyar Szó.

A lap által megszólaltatott Csikós László, a munkaügyi, foglalkoztatási és szociális védelmi minisztérium államtitkárt arról, hogy a magyar intézkedés miatt nem kell tartani humanitárius katasztrófától. Szerinte a várható következmény az lesz, hogy a menekültáradat elkerüli Vajdaságot, hiszen a menekültek inkább más irányból próbálnak majd bejutni az Európai Unió területére, nyomatékosította Csikós.

Az államtitkár ugyanakkor leszögezte, Szerbia nem követi a magyar példát, és nem épít saját kerítést déli határaira, elsősorban Macedónia irányába.

A hírre reagálva Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter megismételte néhány nappal korábbi kijelentését, hogy az EU-nak segítenie kellene Szerbiának országhatárai megvédésében. Szerbia minden erejével a probléma megoldására összpontosít, ugyanakkor segítségre van szüksége, nyomatékosította a belügyi tárca vezetője, aki szerint elsősorban a görög és a bolgár határvonal védelmét kellene megerősíteni, hiszen ezeknek az országoknak a területéről érkeznek Szerbiába a Magyarországon át Nyugatra igyekvő menekültek.

Csikós szerint irreális elképzelés, hogy a határzár miatt a menekültek Szerbiában maradnak, ezért új befogadóközpontra sincs szükség. „Ilyesmi szóba sem jöhet. Minek lenne ilyesmire szükség? Befogadóközpontokra azoknak van szükségük, akiket visszatoloncolnak Magyarországról. Akik itt vannak, azok nem kívánnak befogadóközpontban lenni. Vajdaságban már egyébként is van két befogadóközpont – az egyiket a Belügyminisztérium, a másikat pedig a menekültügyi főbiztosság üzemelteti –, ezenfelül újabbra nincs szükség.”

A határzár lehetséges következményeivel kapcsolatban Radoš Đurović, a Menedékjogot Kérők Védelmével és Segítésével Foglalkozó Központ igazgatója egészen más álláspontot képvisel. Szerinte egy ilyen építmény miatt megnövekedne Szerbiában a menekültek száma.

Ha a kerítés valóban megépül, véleményem szerint még professzionálisabban valósul majd meg az embercsempészet. Az is elképzelhető, hogy az emberek alagutakat ásnak majd, hogy azokon át jussanak el Magyarországra. Az biztos, hogy a kerítés miatt a menekültek az eddigiekhez képest sokkal tovább tartózkodnak majd a szerb–magyar határvonalon, de természetesen annak szerb oldalán. Szerbia rendkívül kedvezőtlen helyzetben van. Nem hiszem, hogy a menekültek Románián, vagy Bulgárián át próbálnak majd eljutni az EU-ba és a schengeni övezetbe, hiszen azokban az országokban jobban „nyomot hagynának”, mint Szerbiában – fogalmazott Đurović a B92 RTV-nek nyilatkozva.