Hosszan lehet sorolni, mi a baj nálunk az emberi jogokkal

2015.06.25. 22:09

Nyilvánosságra hozta éves emberi jogi jelentését az amerikai külügyminisztérium. Míg globális szinten a terrorszervezetek kegyetlenségét, illetve az közel-keleti, afrikai, észak-korai és oroszországi emberi jogi helyez súlyosságát emelték ki, Magyarországgal kapcsolatban egyebek mellett a civil szervezetek elleni hadjáratot, a romák kirekesztését és a médiapluralizmus visszaszorítását említették meg negatívumként.

"Túl sok ember számára 2014-et a szenvedés és a bántalmazás határozta meg, amelyet a vallási diskurzust és megosztottságot a totalitárius ideológiájuk előmozdítására kihasználó terrorista csoportok vagy az olyan kormányok okoztak, mint Szíriáé, amelyek néha a terrorizmus elleni nevében jártak el" - írta John Kerry amerikai külügyminiszter a 200 ország és terület 2014-es emberi jogi gyakorlatára vonatkozó, a kongresszus számára készített jelentés előszavában.

A jelentés Magyarországgal foglalkozó közel 60 oldalas fejezete részletesen kifejti a legapróbb emberi jogi problémákat is az országban, részletezi például az ezekhez kapcsolódó pereket és politikai állásfoglalásokat is. Olyan dolgok is felmerülnek a jelentésben, amelyről még a rendszeres médiafogyasztó emberek sem feltétlenül tudnak: ilyen például, hogy az EU kínzásellenes hatósága több problémát is talált a magyar börtönökben és a rendőrségi gyakorlatban is.

A problémák közül az alábbiakat emelte ki külön is a jelentés:

  • a 2014-es országgyűlési kampányban a kampányhirdetésekre vonatkozó szabályozás és a média fölött gyakorolt befolyása miatt a Fidesz-KDNP-nek lejtett a pálya, ameéy ráadásul összemosta a kampányban az államot és a pártot
  • a civil szervezetek elleni komoly támadásokat
  • a romák rendszerszintű kirekesztését és hátrányos megkülönböztetését
  • a börtönök túlzsúfoltságát és a túlságosan hosszú előzetes letartóztatásokat
  • azt, hogy az egyházak elismerése egy politikai döntés lett
  • a menedékkérők fogva tartását
  • a korrupciót
  • a nők és a gyerekek elleni társadalmi szintű erőszakot
  • az antiszemitizmust
  • és az emberkereskedelmet

A jelentés összefoglalójában pozitívumként azt is megjegyzik, hogy az állam általánosságban véve tett lépéseket a hatalmukkal visszaélő tisztségviselők megbüntetésére, beleértve a titkosszolgálati tisztségviselőket is, mindazonáltal a civil szervezetek úgy érezték, a korrupt hivatalnokokat nem büntetik meg.