Előd
7 °C
16 °C

519 sérültje van a vidámparki balesetnek

2015.06.28. 08:44 Módosítva: 2015-06-28 11:31:33

Ötszáztizenkilencre nőtt a tajvani aquaparkban megégett sérültek száma. A BBC szerint 413-an vannak kórházban, közülük 182 embert intenzív osztályon kezelnek.

A Reuters szerint legalább ezer ember lehetett a helyszínen egy zenés, táncos buli miatt, amikor a tömegre lőtt színes por begyulladt a Formosa Fun Coast nevű vidámparkban. A helyi televízióban látni lehetett a lángoló színpadot, és a fürdőruhába öltözött, színes por borította menekülő tömeget.

Néhányan testfelületük 40 százalékán megégtek. „Mindenhol vér volt, a medencében is, ahol sok sérült próbálta enyhíteni a fájdalmát" – mondta az AFP-nek egy fiatal, aki szerint elszabadult a pokol a rendezvényen. Többen pedig belélegezték a port, a légcsövük és a tüdejük is megégett.

A parkot azonnal lezárták, a tüzet gyorsan eloltották, de addigra már sokan megsérültek. A mentők nehezen tudták megközelíteni a helyszínt, sok sérültet más vendégek vittek ki a hátukon, vagy gumicsónakban, a csúszdákon használt felfújható karikákon.

A város polgármestere pedig azt nyilatkozta, azonnal kivizsgálják, hogy történhetett ilyesmi, és ki a felelős. Az egyik feltételezés szerint a lámpák erős fénye miatt gyulladt be a por, de egyelőre még tart a vizsgálat.

A rendőrség kihallgatta azt a két alkalmazottat, aki a festékport szórta a közönségre, valamint egy szervezőt és két technikust.