A csempészeknek jó üzlet a szigorú határ

Megszokott látvány Thesszaloniki szállodákkal szegélyezett főutcáin a harmadik világból érkezett családok vonulása. Hátizsákokkal, kenguruba tett csecsemővel vagy épp ide-oda cikázó kisgyerekekkel menetelnek a kendős asszonyok, olcsó szállást, vagy egy pihenő padot keresve. Nincs könnyű dolguk akkor sem, ha maradt pénzük a hosszú, Törökországon át húzódó út után: a szállodák tömve vannak, nincs az az igénytelen lyuk, amit ne lehetne szállodai szobának nevezve kiadni napi 25-30 euróért a nyári szezonban. 

Van, aki nem is fog keresésbe, inkább a pályaudvar melletti parkban hűsöl, hogy erőt gyűjtsön a további úthoz Macedónia felé. Elkéstek. A múlt héten még könnyedén átjutottak volna, mostanra azonban a magyarországi kerítésterv és a szerbiai határvonal EU-s rendőrökkel való megerősítésének hírére Macedónia igyekszik útját állni a görög oldalról érkezőknek, nehogy a kétmilliós balkáni országban ragadjanak.

"Két hónapja jöttünk el Kobaniból. A harcok miatt nem maradhattunk. A házunk is romokban hever" - mesélte Favaz, aki feleségével, 18 éves lányával és 11 éves fiával vágott útnak. A kurd család négyezer eurót költött eddig az útra, minden ingóságukat, ékszereiket eladva szereztek pénzt. Törökországból négy órás csónakos utazással érték el a görög Leszbosz szigetét, ahonnan 250 eurót fizettek az elmondásuk szerint görög állam által nyújtott hajóra a jegyért, hogy Athénba jussanak. Ott papírt kaptak arról, hogy fél éven belül el kell hagyniuk az országot.

"Ha a rendőr megállít, csak ezt kell felmutatnunk. Nagyon rendesek a rendőrök is és általában az emberek is kedvesek" - mondta görög tapasztalatairól az agráregyetemet végzett férfi, akinek leghőbb vágya, hogy a lánya is diplomás legyen.  Az Iszlám Állam térnyerésével ezt már nem tudná megtenni Szíriában.

Hallott arról, hogy nehezebb lesz átjutni a határon Magyarország felé, de széttárja a kezét. Nagy utat tettek meg, valahogy megoldják a kerítést is.

Az ötven menekülttel teli aprócska park mellett a helyiek semleges arccal vonulnak el, legfeljebb a buszból nézik a heverésző  menekülteket, amig a piros lámpánál áll a busz, hogy aztán elinduljon a fő utca reménytelenül hosszú dugójában.

Az kevés, hogy nem gyilkolnak le

Favaz családja Németországba igyekszik, de Svédország is lehetséges célpont. Rokonaik nincsenek ott, egyszerűen bíznak azokban az országokban. Törökországban ugyan 17 millió kurd él, de a család nem látta biztosítottnak a megélhetést. Saját otthont nem tudtak volna teremteni abból, amit ott megkereshettek volna, ha találtak volna egyáltalán munkát. Görögországgal ugyanez a helyzet.

Favaz nem is sejti, hogy így sok kormány szemében ő már nem az életét fenyegető polgárháború üldözöttje, hanem csak jobb megélhetésért vándorló gazdasági menekült. "De az, hogy nem ölnek meg, még kevés. Élnünk is kéne valahogy. Különben is, ha Iszlám Állam nélküli béke lenne, visszamennénk Kobaniba."

A sziriai családdal szemben egy afgán család üldögél, két kicsi gyerekkel. Bamianból jöttek, jórészt gyalog. Csak fársziul beszéltek, csak annyit sikerült megtudni, hogy Németországba tartanak. Közös nyelv hiján a többi afganisztánival sem sikerült többre jutni a mosolygós bólogatásnál.

A csempészek jól járnak

"Nekünk is az a tapasztalatunk, hogy a szíriaiak akik képzettebbek, többet tudnak angolul, mint az afganisztániak" - mondta Lougosz  Manolisz az Arszisz szervezet által márciusban létrehozott menedékházában, ahol jelenleg hét család letelepedését készitik elő. Az igény benyújtása az egyik feltétele annak, hogy egy család bekerülhessen az otthonba. A pszichológus szerint azonban a döntő többség tovább akar menni az EU-ba. "Ebben a kerités és a nagyobb rendőri erők bevetése sem fogja őet megakadályozni.

Legfeljebb a bonyolultabb átjutás miatt az embercsempészek jobban fognak keresni." 

A továbbvonulást és az EU többi országában való menedékkérést megnehezíti a menekültkérelmek kezelését szabályozó Dublin III. egyezmény, amely szerint ezt abban az országban kell kérelmezni, ahol a menekült először lépett be az EU-ba. Lougosz szerint ez aránytalan terhet ró az EU külső országaira - nem véletlen, hogy a héten zajló EU-csúcson épp a feladatok arányosabb elosztása volt a tét. Szerinte a türelmes hozzáállás ellenére nő a félelem a görögökben a bevándorlók tömegével szemben, különösen Athénban, ahová a legnagyobb számban érkeznek a menekültek. A félelem annak ellenére létezik, hogy szinte minden menekült tovább akar vándorolni. 

"Ez európai szintű feladat, egyedül Görögországnál nagyobb országok sem birkóznak meg vele" - mondta a menhely másik pszichológusa. Margarita Tszitszi ezért is inkább a megoldható dolgokra koncentrál: az ő feladata hosszas beszélgetéssel, ismerkedéssel feltárni maguk előtt a menekültek előtt, hogy "miben jók, milyen képességeikkel érvényesülhetnek", és

megértetni azt is, hogy "az európai élet sem olyan idilli", mint ahogy esetleg a távolban gondolták.

"Igyekeznek görögül is megtanulni, megvan a szándékuk a beilleszkedésre. Tiszteletben tartva a kultúrájukat arra szeretnénk őket terelni, hogy nagyobb nyíltsággal legyenek a világ felé" - mondta Margarita a menekültek nőtagjainak visszahúzódására utalva. Az Arszisz emellett jogi segítséget nyújt, orvost biztosít, és a menekültek iskolaköteles gyerekeit beíratja a helyi iskolába.

Szudáni papucsos, bolgár koldus

Bár az elmúlt hat héten különösen megnőtt a Thesszalonikiben elidőző menekültek száma, a 320 ezres város eddig is együtt élt a bevándorlókkal. "A pakisztániak építkezésekre mennek, a szudániak papucsokat árulnak, az albánok amolyan munkaközvetítők, a románok és bolgárok meg hozzák a szervezett koldusokat" - adott kissé leegyszerűsített helyzetképet egy helyi egyetemista.

Jorgosz Anzaridisz kicsit sorstársainak érzi őket: Grúziában született az ottani görög kolóniában, tízéves volt, amikor áttelepült családjával, görögül is ezután tanult meg, de anyjával ma is oroszul beszél. "Nehéz a helyzet, nagyanyám nyugdíját is elvitte a megszorítás, mert 20 évnél kevesebb ideje él Görögországban" - a magát Görögországban potenciális munkanélkülinek tekintő, az egyetem mellett alkalmi munkából élő fiatalember a válság miatt azt tervezi, hogy Oroszországba megy munkát keresni. Ennek azonban semmi közük a menekülteknek, mondja.

Este megtelik a város tengerparti sétánya, a parkokat ellepik a piknikező helyiek. "Én nem menekültem háború elől, nem akarok ítélkezni arról, mennyire voltak veszélyben ezek az emberek. Sajnálom őket, és nem tartok attól, hogy elveszik a munkámat" - mondta a fák alatt barátaival üldögélő Nikasz.

A harmincas férfi programozóként talán könnyen beszél, de eladóként dolgozó egykori osztálytársa sem aggódik. "Nem szeretném, ha velük szemben csak azért lehetne munkám, mert görög vagyok. Ha megvan a nyelvismeretük, kellő szaktudásuk és joguk a munkához, akkor jöjjenek.

Ha minden legálisan zajlik, akkor nem lehet őket olcsóbban foglalkoztatni, így ezzel nem veszélyeztetik az állásainkat"

- mondta Andreasz. Egy pincérnőként dolgozó lány pedig arról beszélt, hogy nem a menekültek elüldözésre, hanem a védelmére kell berendezkednie az államnak, nehogy a munkavállalók feketén dolgoztatva kihasználják őket.

"Minden papírja megvan és ne dolgozhasson csak azért, mert nem görög? Ez micsoda nácizmus volna" - méltatlankodott Dimitrisz annak a gondolatjátéknak a hallatán, hogy a görög kormány telehintené az országot olyan táblákkal, amelyeken ez áll: "Ha Görögországba jössz, nem veheted el a görögök munkáját." A 47 éves teherautó sofőr nem a dolgozni vágyókra haragszik, hanem a koldulást nagyüzemben megszervező román és bolgár jövevényekre.

Az valóban gond lehet, hogy az építkezéseken töredékáron megjelennek a pakisztániak, de ezért Dimitrisz nem őket, hanem az államot okolja, amelyik nem ellenőrzi eléggé a feketén dolgoztató munkaadókat. "Az, hogy valaki külföldön, akár nálunk dolgozni akar, nem bűn. Ha igen, akkor a külföldön élő görögöket is üldözni kéne."