Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Nem hatotta meg az amerikai bíróságot a halálraítéltek kérése

2015.06.29. 18:20

Négy halálraítélt nyújtott be keresetet az Egyesült Államokban a midazolam nevű szer használata ellen, de a legfelsőbb bíróság hétfői ítélete elutasította a kérelmüket, írja a BBC. Azért próbálták betiltatni a midazolamot, mert az az ellenzők szerint a mindenképp elkerülhetetlennél több szenvedést okozhat, 2014-ben három kivégzés is túl soká tartott miatta. A midazolamot nyugtatónak használják, hogy a rab ne érezze utána a halálos injekció hatásait.

Az amerikai igazságszolgáltatás akkor állt át midazolamra, amikor az eddig használt barbiturátot gyártó amerikai és európai cégek megtagadták a szer árusítását kivégzésekhez. Tavaly több halálraítélt is magához tért kivégzés közben, volt, aki fuldokolt, volt, aki jajveszékelt. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy nem bizonyítható, hogy a szer bármivel is embertelenebb lenne, mint más hasonló anyagok.

A halálos méreganyagok hiánya miatt több államban ismét elkezdték használni a gázkamrákat és a kivégzőosztagokat, illetve új koktélok bevezetésével is próbálkoznak, aminek a midazolam az egyik fontos eleme.