Gyöngyi
9 °C
9 °C

Nem vallási okból ölt a grazi ámokfutó

2015.07.01. 21:40

Sem vallási, sem politikai ok nem állt a két héttel ezelőtti grazi ámokfutás hátterében - jelentette ki az elkövető osztrák védőügyvédje szerdán, miután első alkalommal találkozott védencével.

Június 20-án, szombaton egy 26 éves boszniai származású férfi terepjárójával száguldozott és a járókelők közé hajtott Graz belvárosában. Hárman haltak meg, és a sérültek száma pedig meghaladta a harmincat. Az eset után rögtön kizárták, hogy a férfi tettének vallási okai lennének. Tanúvallomások alapján azonban elkezdték vizsgálni, hogy mi lehetett az indítéka, és ebből az derült ki, hogy a férfi ugyan közel állt az iszlámhoz, de nem volt különösebben vallásos.

Az ügyvéd, Liane Hirschbrich egyeztetett a férfi szüleivel is, akik fiúkat gondoskodó apaként jellemezték. Az ügyvéd tájékoztatása szerint a 26 éves elkövető különlegesen védett cellában van, mivel attól tartanak, hogy kárt tesz magában. A követező napokban pszichiáter vizsgálja meg a férfi elmeállapotát.

Tudom, hogy az emberek magyarázatot akarnak, azonban a védencem arra kért, hogy a vizsgálati eredményeket ne a nyilvánosság előtt vitassuk meg

- mondta az ügyvéd.

A férfi felesége a hét elején beszélt az osztrák közszolgálati tévének (ORF) arról, hogy férje még a terhessége alatt is bántalmazta őt, elvette az útlevelét, és a fizikai erőszak mellett lelkileg is bántalmazta őt. A nő elmondása szerint a férfi szülei is fenyegették őt, ezért az elkövető szüleinek kihallgatásáról döntöttek, akik viszont tagadták a vádakat. 

Graz városában eközben elkezdték árusítani azokat a karkötőket, amelyek eladásából származó bevételek teljes egészében az ámokfutás áldozatainak családjait segíti. A karkötők öt euróba kerülnek, eddig húszezret gyártottak le belőlük. Az előállítási költséget híres művészek, énekesek állták. Vasárnap istentiszteletet és gyászmenetet tartottak a grazi ámokfutó halálos áldozataira emlékezve, az osztrák város főterén 12 ezren emlékezett az áldozatokra.