Orsolya
7 °C
17 °C

Leállhatott a hajtóműve a lezuhant indonéz gépnek

2015.07.02. 09:19

Valószínűleg leállt annak az indonéz katonai repülőgépnek, ami Medánban lakóövezetre zuhant kedden, legalább 141 ember halálát okozva.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a C-130-as Hercules típusú szállítógép a felszállás követően csapódott kedden a lakónegyedre, ahol ezt követően hatalmas tűz keletkezett. Szemtanúk szerint a repülőgép felrobbant egy szálloda felett, majd zuhanás közben elsodort több lakóépületet és járművet.

Az indonéz légierő vezetője csütörtökön azt mondta, hogy a medáni légitámaszpontról kedden a Natuna-szigetekre induló C-130 Hercules típusú katonai szállító repülőgép felszállás után beleütközött egy 35 méteres rádióantennába, ami a hajtómű meghibásodását és leállását okozhatta. Ezt a feltevést az is igazolni látszik, miszerint a felszállás után a repülőgép jobbra húzott, és az általánosnál alacsonyabban szállt.

A hadsereg eközben közölte, leállítják a holttestek utáni kutatást. Fuad Basya katonai szóvivő elmondta, a hatóságok 135 ember halálát tudták megerősíteni. Az indonéziai sajtó arról számolt be, hogy 141 holttestet találtak a keresés során.

A kedden lezuhant Hercules repülőgép 1964 óta volt szolgálatban. A légierő többi C-130 típusú gépe jelenleg nem szállhat fel.

Ez a második eset tíz éven belül, hogy lezuhant egy nagytestű repülőgép Medánban. 2005 szeptemberében az indonéziai Mandala Airlines Boeing 737-es utasszállítója zuhant a 3,4 millió lakosú város egyik lakóövezetére. A repülőszerencsétlenségben 143 ember vesztette életét, közülük harmincan a földön tartózkodtak.