Előd
7 °C
16 °C

Felakasztják az Iszlám Állam mészárosait

2015.07.08. 15:09

Kötél általi halálra ítélte szerdán egy bagdadi bíróság az Iszlám Állam 24 tagját a Camp Speicher-i mészárlásban való bűnrészességük miatt - írja az MTI. A Tikrit melletti légibázisról tavaly júniusban hurcoltak el másfélezer kiképzés alatt álló repülőst, akiket aztán - a szervezet szokása szerint bőségesen dokumentálva - brutálisan kivégeztek. 

A mészárlás ügyében 28 embert állítottak bíróság elé, közülük szerdán 24-et ítélt halálra a bagdadi büntetőbíróság a helyi, terrorizmusról szóló törvény alapján – közölte az iraki legfelsőbb jogi tanács szóvivője, aki szerint további 604, a mészárlás miatt körözött gyanúsított szökésben van (azaz még mindig az Iszlám Állam soraiban harcolnak)

Az iraki katonák és az iráni hátterű síita milíciák áprilisban foglalták vissza Tikrítet a dzsihadistáktól, és miután a bosszúszomjas paramilitáris erők maguk is számos atrocitást követtek el a helyi szunnitákkal szemben, megindult a tömegsírok feltárása és a bűnösök felkutatása. A látvány a kutatásban résztvevőket is megviselte, az iraki emberi jogi minisztérium egyik képviselője kifakadt:

Szívszorító volt a látvány. Nem tudtuk megállni, hogy ne sírjuk el magunkat. Milyen barbárok azok, akik 1700 embert hidegvérrel megölnek?