De miért engedhették megszökni a Köpcöst?

Július 12-én vasárnap Mexikóban nagyjából három említésre méltó dolog történt: az ország elnöke (Peña, a szépfiú) átugrott Franciaországba, a válogatott a Copa Oron döntetlent játszott az utolsó 15-20 percben emberhátrányban levő Guatemalával, és nem utolsósorban a Köpcös úgy gondolta, kiveszi jól megérdemelt vakációját. Ezt egy stílszerű gengszterhez méltóan pontosan arra a napra időzítette, amikor Mexikó-szerte megkezdődött az iskolai nyáriszünet. Ez volt az a nap, amikor őt is elnyelte a föld – szó szerint. Aztán már azt láttuk, ahogy családi körben sörözik — egyelőre a sztori idáig ismert, pontosabban szólva publikus.

Amikor június elején leugrottam Culiacanba (Sinaloa állam fővárosa és a sinaloa kartell székhelye), még nem tudtam, hogy alig egy hónap múlva a város valódi vezetője, a helyi drogkartell főnöke is visszatér száműzetéséből, hogy másfél év távollét után visszavegye a város kulcsait.

Azt, hogy nem egy szimpla államszékhelyre utazok el, már a mexikóvárosi reptéren is érzékelni lehetett: a checkinnél három olyan felszállásra készülődő külföldi táncosnőt láttam, amilyenből mostanában, amikor a mexikói hatóságok országszerte sorozatban zárják be a night clubokat, más kisvárosokban elég kevéssel találkozni.

A második meglepetés a culiacani reptéren fogadott, ahol öles betűkkel hirdették, hogy a latin térség 2014-ben legjobbnak választott repterén vagyok. Na de hiába, ahol ilyen fontos export-import vállalat működik (most nem a kaliforniai epertermesztőkre gondolok), ott meg kell adni a módját.

Mindez egy emberre vezethető vissza, aki lényegében az amerikai álom megtestesítője lenne, ha történetesen a vagyonát nem a kokain értékesítéséből szerezte volna. De abból szerezte, hiába mondta első letartóztatásakor, hogy mezőgazdász, aki kukorica- és babtermesztéssel foglalkozik. Amikor először vágták sittre, igyekezett lelkiismeretesen letölteni a büntetését, és csak nyolc év után szakadt el nála a cérna — valószínűleg nem viselte jól a bezártságot. Jelenlegi, több mint 30 éves büntetését viszont nem kívánta végigvárni, így ezúttal csak másfél évet maradt.

Ebben talán az is közrejátszott, hogy most nem voltak a közelben női rabok. Nem úgy, mint korábbi börtönévei alatt, amikor bár már minden le volt zsírozva a szökéséhez, még önszántából ráhúzott egy kicsit, hogy több időt tölthessen a női részlegén egy Zulema nevű hölgy társaságában — hát nem telenovellába illően romantikus? De az – kár, hogy a nő azóta már halott, 2008-ban kivégezték a Zetas bérgyilkosok. Miután megerőszakolták, a testébe hatszor belevésték késsel, hogy „Z”, majd zacskót húztak a fejére, és amikor már nem lélegzett, a biztonság kedvéért még fejbe is lőtték. De térjünk vissza főhősünkhöz.

Hogy is volt pár éve, amikor többek között az Index is megírta, hogy Mexikóban az államhatalom megrendült? Egy olyan országban, amelyik amúgy két foci-vb-t (1970, Pelé; 1986, Maradona) és egy nyári olimpiát is rendezett, lehetséges lenne ez? Néhány államban nagyon is, de aztán rájöttek, hogy jobb a béke: minek háborúzni és annyi profittól elesni, amikor együtt is lehet csinálni a bulit. A mostani eset tanulsága számomra ez.

A magányos Pablo Escobarok, Tony Montanák ideje lejárt. Az, amit a Köpcös letett az asztalra a mostani szabadulásával, sőt már egyáltalán azzal, hogy nem adták ki az USA-nak, végképp bebizonyítja, hogy az állam és a törvényen kívüliek is felismerték: együtt jóval hatékonyabbak és erősebbek lehetnek, nincs értelme egymás közötti csatározásokra vesztegetni az időt, amikor annál sokkal fontosabb dolguk is akadna.

A Köpcös az első ember, aki kétszer is megszökött egy mexikói börtönből. Ha valaki, mint jómagam tíz évet lehúzott Mexikóban, annak szemernyi kétsége sincs afelől, hogy a szökést nem lehetett a hatóságok hathatós közreműködése nélkül megcsinálni. A kérdés már csak az, hogy miért járultak hozzá másodszor is.

Itt nem szimplán arról van szó, hogy a Köpcös megken 20-30 börtönközeli embert, hanem valami egész másról. Arról, hogy a kokain mindenkinek jó. Kivéve, aki függ tőle, de az amúgy is gringo, és különben is, mi nem népegészségügyi intézmény, hanem a sinaloai kartell vagyunk, csókolom!

Van itt egy ember, aki úgy ért ehhez, ahogy más senki, és csodát tesz mindennel, amihez hozzányúl. Ő az aranytojást tojó tyúk és egyben a közellenség. Ha bármi gáz van, még van olyan jó fej is, hogy elviszi a balhét. A kör pedig bezárul, és minél nagyobb, annál többen férnek bele. Politikusok, katonák, rendőrök, ügyvédek, ügyészek, bírók, börtönőrök — lényegében a teljes államigazgatás a legfelsőbb szintig, munkanélküliek, unatkozó bérgyilkosok, alagútépítők. A sor szinte végtelen, és mindenki megkapja a maga szeletét a tortából.

Árulkodó, hogy amennyire tudni lehet, a Köpcös lényegében soha nem támadt a mexikói államhatóság embereire, miközben a rivális bandák ellen bármilyen eszközzel fellépett — elég csak a Ciudad Juarez elleni támadássorozatára gondolni, és az amerikai külképviseletek emberei sem voltak a tiltólistáján. De a mexikói állam, az tabu. Politikusok ellen nincs merénylet, velük inkább megegyezünk. Ez kifizetődőbb is: a lekötelezettek nem táncolhatnak vissza, hiszen ha a Köpcös ráérő szabad idejében beszélni kezdene a börtönben, az sokakat kellemetlenül érintene. Többek között valószínűleg a most vadul fogadkozó, rendet ígérő culiacani polgármestert is lefizette: nagy kérdés, hogy a városi állatkertre miből telik, honnan vannak a vadonatúj templomok, a városi zenekar, ahol lényegében csak külföldiek (spanyolok, oroszok, magyarok, bolgárok, amerikaiak) zenélnek nagyszerű honoráriumért.

A szennyest érthetően senki nem akarja kiteregetni, inkább folytatni a bizniszt. Ahhoz pedig csak egyvalaki ért igazan. Ahogy Gordon Gekko, úgy señor Chapo Guzman, alias a Köpcös is kiszabadult, hogy újra megragadja a kormányrudat.