Nándor
7 °C
23 °C

Hillary Clintonnak papírja van róla, hogy egészséges

2015.07.31. 21:41
Elsőként tette közzé egészségügyi állapotának eredményét a demokraták legesélyesebb elnökjelöltje.

Pénteken elsőként hozta nyilvánosságra orvosi jelentését Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje, írja a New York Times. A 67 éves ex-First Ladyt 2001 óta kezeli Dr. Lisa Bardack, aki a jelentést készítette.

Nagyon fontos az elnökválasztásnál az átláthatóság, ezért is fontos, hogy Clinton elsőként hozta nyilvánosságra az orvosi papírokat. Az üzleti ügyei is sokkal átláthatóbbak a demokrata jelöltnek, mint legesélyesebb republikánus jelöltnek Jeb Bushnak, amely sok szavazatot és támogatót hozhat számára.

Dr. Bardack szerint Clinton egy egészséges 67 éves nő, apróbb betegségekkel, amik ebben a korban teljesen átlagosak. Azonban a jelentéssel kapcsolatban többen is kérdéseket tennének fel, ugyanis Clinton nem mindig volt teljesen egészséges. 1998-ban és 2009-ben mélyvénás trombózissal kezelték, míg 2012-ben egy vírusos fertőzés miatt elájult, melynek következtében vérrög keletkezett a fejében, de pár nap kórházi tartózkodás után hazamehetett. Azóta Clinton különleges szemüveget hord, ami segíti az agyrázkódás utáni kettős látás javításában.

Clinton különösen figyel az egészségére, diétázik és jogával igyekszik formába hozni magát. 

A politikusasszony úgy tűnik fizikálisan készen áll a legnagyobb megpróbáltatásra, az elnöki mandátumra.