Lefújták az Iszlám Államhoz csatlakozó fiatalokról szóló színdarabot

2015.08.05. 12:28

A londoni National Youth Theatreben (NYT) 112 fiatal dolgozott azon az ISIS-ról szóló színdarabon, amit két héttel a bemutató előtt kellett lefújniuk a rendezőknek helyi hatóságok és a rendőrség nyomásának hatására, írja a The Guardian.

A színdarab a fiatalok radikalizálódásának indokait kereste, jelenlegi fontos kérdésekkel foglalkozott volna egyedi előadásmódban, mondta Nadia Latif, a darab rendezője. 

„Nem volt semmi figyelmeztetés" – mondta Latif. „Kaptunk egy emailt csütörtök este, hogy a darabot lefújták, a próbáknak vége. A darab egy intelligens beszélgetést nyújtott volna egy pánikot keltő témáról, de helyette indok nélkül elnémították a hangunkat."

A darabnak korábban is voltak problémái, először júniusban kellett helyszínt változtatniuk, mert az előző színház érzéketlennek találta a darabot. Egy megbeszélésen a NYT-vel megkérték a rendezőt, hogy mutassa meg a rendőrségnek a kész forgatókönyvet, illetve tervben volt, hogy hétköznapi ruhába öltözött rendőröket ültetnek majd a közönségbe. Így kérdés marad, hogy mi történhetett tíz nappal a bemutató előtt, ami a darab lefújását követelte.

A NYT nem válaszolt a cenzúrázással kapcsolatos kérdésekre.