Dróntámadással megölték az Iszlám Állam (ISIS) legfontosabb kiber dzsihadistáját, Junaid Hussaint. Hussain brit állampolgár volt, akit korábban Nagy-Britanniában már elítéltek hekkelésért, majd 2013-ban, 20 évesen Szíriába szökött, írja a BBC.
A BBC szerint Hussain egy fontos célpontja volt az amerikai hadműveleteknek, előkelő helyen szerepelt az amerikai védelmi minisztérium halál-listáján. Halála nagy veszteség az Iszlám Államnak, amely viszont cáfolja, hogy az amerikaiak kilőtték Hussain-t. Különböző közösségi oldalakon az ISIS több tagja is azt állította, hogy épp az imént beszélt Hussainnal, aki jól van, sőt, bejelentette, hogy gyereke lesz.
Hussaint 2012-ben azért börtönözték be Nagy-Britanniában, mert Tony Blairtől lopott adatokat, és feltehetően ő áll több ezer amerikai katona személyes adatainak a nyilvánosságra hozása, és még számos más, fontos külföldi politikus, nagy cég és humantáriánus szervezet ellen elkövetett hekkelés mögött is. Hussain felesége szintén brit állampolgár, aki a feltételezések szerint vele tartott Szíriába.