Újra füstöl Hundertwasser szemétégetője
Mivel több mint negyven év után, 2012-re legtöbb elemének lejárt az élettartama, bezárták és teljeskörűen felújították az osztrák főváros egyik legismertebb hulladékégetőjét, a spittelaui szemétégetőt. Az összesen 130 millió euróba kerülő beruházás során 76 százalékosra növelték az erőmű hatásfokát és megháromszorozták az áramtermelést.
![Spittelau Foto FernwarmeWien ErnstSchauer](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/995/9953/99530/9953087_69528992ff8f9c4f0fa1d2f8d6cb5113_wm.jpg)
Technológialag felkészítettük az elkövetkező évtizedekre a spittelaui hulladékégetőt, mondta Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnok a felújított létesítmény átadásakor. Az ugyanannyi hulladék elégetésével keletkező energiát most már sokkal hatékonyabban tudják felhasználni.
A modernizálással ugyanis a hulladékégető hatásfokát 70-ről 76 százalékosra növelték, így 16 ezer helyett már évente 50 ezer háztartást tudnak árammal ellátni. A Bécs közepén található szemétégetőből látják el ezen kívül a bécsi központi kórházat, az AKH-t távhővel és távhűtéssel, valamint 60 ezer háztartást melegvízzel és távhővel. A létesítményben évente 250 ezer tonna hulladékot dolgoznak fel, amit ha szétterítenének a 9. kerületben, térdig érne.
400 megawattos összteljesítményével, valamint 120 gigawattórás áram- és 500 gigawattórás hőtermelésével a hagymakupolás szemétégető Bécs második legnagyobb áram- és hőellátója. Az első helyen ugyanis továbbra is a Simmering 1 erőmű áll.