Börtönökben szállásolná el a menekülteket Svédország
Az országba érkező menekültek nagy száma miatt, Svédország a megüresedett büntetésvégrehajtási intézményeiben szállásolná el a menedékkérőket, írja a svéd Local.
Stefan Lövfen svéd miniszterelnök pénteken arról beszélt, hogy a menekültek egyre gyarapodó száma miatt arra kérte Morgan Johansson igazságügyi és bevándorlási minisztert, hogy sürgősen vizsgálja felül, milyen lépéseket tehetnek az ügyben.
Az embereknek tető kell a feje fölé, a gyerekeknek pedig el kell kezdeniük az iskolát
– mondta Lövfen .
A miniszterelnök egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy számos választási lehetőség szóba került a menekültek elszállásolása kapcsán, többek között a börtönök is, Svédország ugyanis a bűnesetek csökkenő száma miatt az utóbb években több ilyen intézményt is bezáratott.
![Stefan Lövfen](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/999/9999/99993/9999343_dd9db4826d81f8243784090ffce36aa2_wm.jpg)
Svédország egyébként várhatóan legalább 74 ezer menedékkérelmet kap majd az év végéig, tavaly pedig az egy főre jutó menekültek száma náluk volt a legmagasabb az egész EU-ban.