Jeromos
9 °C
26 °C

Lelőtték Afrika egyik legnagyobb elefántját

2015.10.18. 16:58

Legálisan ejtették el Zimbabwéban Afrika egyik legnagyobb elefántját, amelynek agyarai együttvéve 109 kilót nyomtak – közölték a zimbabwei hatóságok. Állatvédők pénteken jelentették be felháborodva, hogy három hónappal Cecil, a fekete sörényéről híres oroszlán elpusztítása után nemrég kilőtték Zimbabwe egy további emblematikus állatát, egy "nemzeti kincsnek" tekintett több mint 50 éves hím elefántot, a Gonarezhou Nemzeti Park büszkeségét.

A zimbabwei nemzeti parkok igazgatósága szombaton közleményben erősítette meg, hogy egy külföldi vadász október 7-én a Malipati szafarizónában elejtette az öreg elefántot, amelynek egyik agyara 54, a másik pedig 55 kilót nyomott – írja az MTI.

Az állatot az összes szükséges engedély birtokában lőtték ki, a legális vadászatból származó bevételből pedig a nemzeti park környékén élő közösségek megélhetését támogatják. Hivatalosan nem közölték, de úgy tudni, hogy a ritka példányt egy német vadász ejtette el, aki 60 ezer dollárt fizetett a kilövési engedélyért, ami lehetővé tette, hogy leopárdokra, oroszlánokra, bivalyokra és orrszarvúkra is vadásszon.

A halott elefánt mellett fog kezet a feltehetően német vadász és kísérője
A halott elefánt mellett fog kezet a feltehetően német vadász és kísérője

Az ország déli részen fekvő Gonarezhou Nemzeti Park büszkeségének számító elefánt akkora volt, hogy agyarai szinte a földet súrolták - közölte Emmanuel Fundira, a zimbabwei szafariszervezők szövetségének elnöke. "Soha nem láttunk még ilyen impozáns állatot. Akárcsak Cecil oroszlán, az elefánt is nemzeti kincsnek számított, amelyet óvni kellett volna, nem elpusztítani".

Szakértők szerint ilyen óriási elefántot legfeljebb 30 évenként egyszer sikerül kilőni. Egyes vadászok harminc éven át minden évben visszatérnek abban a reményben, hogy elejthetnek egy ekkor állatot, és ez idő alatt akár egymillió dollárt is elköltenek.

A Gonarezhou Nemzeti Parkban és a hozzá csatlakozó Malipati szafariparkban 11 400 elefánt él.

Július 1-én a fekete sörényéről ismert Cecil nevű 13 éves hím oroszlánt lőtte le nyílpuskával egy amerikai fogorvos, Walter Palmer, a nyugat-zimbabwei Hwange Nemzeti Park közelében. Az amerikainak érvényes vadászati engedélye volt, amelyért 55 ezer dollárt fizetett, de a vadászterület tulajdonosának nem volt joga oroszlánvadászatot szervezni. A bíróság nem indított büntetőeljárást Palmer ellen, arra hivatkozva, hogy tudtán kívül követte el a jogsértést.

Zimbabwe az orvvadászok "paradicsoma", akiknek főként orrszarvúak és elefántok esnek áldozatul. Októberben legkevesebb 40 elefántot mérgeztek meg ciánnal a dél-afrikai országban.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.