Terrortámadás volt Mogadishuban

2015.11.01. 08:05

Szélsőséges iszlamista fegyveresek megtámadtak egy szállodát a szomáliai fővárosban, Mogadishuban vasárnapra virradó éjjel, legalább tizenkét ember életét vesztette a terrorakcióban – írja az MTI. 

A parlamenti képviselők és kormányzati tisztviselők által frekventált Sahafi hotel bejáratánál az éjjel egy autóba rejtett pokolgépet robbantottak, majd fegyveresek megrohamozták a szállodát. Később egy újabb erős robbanás rázta meg az épületet, amelynél jelenleg is összecsapások folynak a biztonsági erők és a támadók között. A biztonsági műveletben részt vesz az Afrikai Unió szomáliai békefenntartó ereje (AMISOM) is.

A támadást az al-Shabaab szomáliai szélsőséges iszlamista szervezet vállalta magára, és a hatóságok is ezt a csoportot tették felelőssé az akcióért. A terrorcsoport egyik szóvivője a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, fegyveresei "elfoglalták a hotelt, ahol az ellenségeink laktak".

A halálos áldozatok között van egy parlamenti képviselő és egy volt tábornok, valamint a hotel tulajdonosa is. Más kormánytisztviselők, őrök és civilek is életüket vesztették. Az áldozatok száma tovább nőhet, mivel úgy tudni, több sebesült van még a szállodában. Egy beszámoló szerint a rendőrség egy létrán keresztül számos kormánytisztviselőt menekített ki a hotelből.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab több ezer ember haláláért felelős Szomáliában. A szervezet korábban Szomália jelentős részét, közte a fővárost is uralta, de az elmúlt években az Afrikai Unió csapatainak segítségével sikerült kiszorítani Mogadishuból és az ország nagyobb városaiból. Ezt követően az al-Shabaab taktikát váltott, és a hagyományos fegyveres harc helyett gerilla-hadviselést folytat és öngyilkos merényleteket követ el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport