Spanyolországban robbantott volna az Iszlám Állam
Elfogtak három marokkói férfit Madridban hajnalban, akikről azt feltételezik a hatóságok, hogy az Iszlám Állam nevében terrorcselekményt készültek elkövetni Spanyolországban.
A spanyol belügyminiszter szerint ez "minősített ugrás", ugyanis Spanyolországban eddig csak olyanokat tartóztattak le, akik a dzsihadista szervezetnek toboroztak tagokat, illetve segítettek megszervezni a beszervezett emberek elutazását az Iszlám Állam által elfoglalt iraki vagy szíriai területekre.
![Rendőrök tartoztattak le 3 férfit Madridban 2015. november 3-án, akiket terrorcselekmény előkészítésével vádolnak.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1029/10297/102974/10297453_e1fbbd526e33d9ac17bcd312a422f892_wm.jpg)
A három marokkóinak spanyol irataik voltak és régóta éltek Madridban. A rendőrség figyelte őket, telefonbeszélgetések és netes üzenetek utaltak arra, hogy terrorakciót készítenek elő, amelyet bármelyik pillanatban végrehajthatnak. A hatóságok azt azonban nem közölték, hogy pontosan mikor és mit terveztek.