Szilárda
0 °C
6 °C

Bukaresti diszkótűz: egy nap alatt 12 sérült halt meg

2015.11.08. 09:44 Módosítva: 2015-11-08 13:54:05

A román védelmi minisztérium bejelentése szerint magyarországi és brit kórházakba szállítanak vasárnap a bukaresti tűzvész sérültjeiből. Az első információk szerint Magyarországra délben indult volna a repülőgép. Később egy neve elhallgatását kérő, a sérültek külföldi gyógykezelését szervező munkacsoporthoz közel álló forrás azt mondta, hogy Budapestre egyelőre nem szállítanak sérülteket.

Az MTI úgy értesült, hogy a román orvosok az életveszélyben lévő páciensek számára próbálnak külföldi kezelési alternatívákat felajánlani, a bőrfelület 20 százaléka alatti sérüléseket belföldön is megnyugtató módon el tudják látni. Az ebbe a kategóriába eső sérültek állítólag nem akartak élni a külföldi gyógykezelés lehetőségével, mert az megnehezítette volna, hogy családjuk mellettük maradjon. A román hatóságok ezért letettek azoknak a sérülteknek a szállításáról, akiket Magyarországra akartak irányítani.

A segítséget egyébként Magyarország ajánlotta fel, Simicskó istván honvédelmi miniszter közlése szerint öt sérült kezelését tudnánk átvenni.

Vasárnap hajnalban további három ember halt bele sérüléseibe Bukarestben, így a Colectiv klubban október 30-án egy koncerten kiütött tűz halálos áldozatainak száma 44-re emelkedett - egy nap alatt 12-en vesztették életüket. A bukaresti kórházakban további 45 ember életéért küzdenek az orvosok.

Szombaton a tűzvész 16 súlyos sérültjét két - kórházzá alakított - katonai repülőgéppel Rotterdamba, illetve Brüsszelbe vitték. A Hollandiába szállított sérültek közül ketten a repülőgép földet érése után meghaltak. Szombaton további két sebesültet vittek a SMURD mentőszolgálat repülői Bécsbe. Vasárnap a SMURD gépeit Norvégiába és Finnországba indítják egy-egy sérülttel.

Szombat reggel a tragédia 107 füstmérgezést és égési sérüléseket szenvedett sebesültjét ápolták bukaresti kórházakban, közülük 48-nak az állapota súlyos, életveszélyes. Az ideiglenes kormányfő szerint vasárnap Romániába érkezik egy francia, hétfőn pedig egy német orvoscsapat, hogy felmérjék egyes sérültek átvételének lehetőségét.

Sorin Cimpeanu ideiglenes miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a román kormány minden külföldi kórházakba küldött sérült kezelésének költségét, valamint egy-egy hozzátartozójuk külföldi szállásköltségét és ellátását fedezi, függetlenül attól, hogy milyen hosszú időszakról van szó. Az ilyen súlyos égési sérülések esetében páciensenként 100-150 ezer eurós kezelési költséggel lehet számolni, így a tragédia sebesültjeinek kezelési költsége 13-15 millió euróra emelkedhet, amit főleg a kormány tartalékalapjából fedeznek.

Mint ismert, a bukaresti tragédiát követő tüntetésekbe belebukott a román kormány, Victor Ponta és teljes kormánya négy napja mondott le, azóta Cimpeanu vezeti ideiglenesen az országot, amíg Klaus Iohannis államfő a pártokkal való egyeztetés után nem jelöl új kormányfőt.