Árpád
3 °C
12 °C

Obama megfékezné az erőszakot Izraelben

2015.11.09. 19:34

Elítélte az izraeli civilekkel szembeni palesztin támadásokat Barack Obama, ezt hétfőn jelentette ki a Fehér Házban, ahol Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta. Az MTI szerint Obama kijelentette, hogy Izraelnek minden joga megvédeni magát, de azt azért szeretné tudni, hogy Netanjahu miképpen enyhítené a feszültséget Izrael és Palesztina között.

Ez volt az iráni atomegyezmény után az első amerikai-izraeli találkozó, Netanjahu pedig megköszönte Obamának, hogy egy új katonai segélyegyezménnyel próbál segíteni Izrael biztonságán, de az erről szóló szerződést nem hétfőn írták alá. Az előző ilyen megállapodás 2017-ben jár le.

A két elnök egyhangúlag beszélt arról, hogy mindketten támogatják a közel-keleti béke létrehozását, illetve Netanjahu kifejezetten pártolja a kétállamú megoldást Palesztinával. Netanjahu és Obama egyébként majdnem egy év után találkoztak először.

Obama második elnöki mandátuma 2017-ben jár le és korábban már közölte, hogy nem lát túl nagy esélyt addig a palesztin-izraeli békére. A hétfői találkozón még azt is elmondta, hogy alaposan kivizsgálják a jordániai rendőriskolában történt gyilkosságot, amiben amerikai állampolgár is életét vesztette.