Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Törökország bevonulna Szíriába

2015.11.10. 12:14
Ahmet Davutoğlu török kormányfő szerint önmagukban nem elég hatékonyak az Iszlám Állam elleni légicsapások. Szárazföldi csapatok bevétését szorgalmazza, és ütközőzónát hozna létre a török-szír határra. Továbbra is lemondatnák Bassár el-Aszad szír elnököt.

„Egy integrált, légi támadásokat és szárazföldi hadmozdulatokat magában foglaló stratégiára van szükség az Iszlám Állam ellen” – nyilatkozta Ahmet Davutoğlu kormányfő a CNN-nek.

A török miniszterelnök viszont számít ebben az Egyesült Államok vezette koalíció segítségére is. „Törökország egyedül nem tud beavatkozni, szükség van a szövetségeseink segítségére” – tette hozzá.

Nemcsak a szárazföldi haderők bevetését szorgalmazza Ankara: egy biztonsági zónát alakítanának ki a szír-török határ mellett. Itt fogadhatnák a menekülteket, és megállíthatnák az Iszlám Állam erőit.

„A kérdés nem az, hogy miként és mennyi ideig maradjon Bassár el-Aszad. Az a kérdés, hogy mikor és hogyan távozik” – mondta Davutoğlu, aki szerint a menekültválság megoldahatatlan a diktátor távozása nélkül. „Ha Aszad hatalmon marad Damaszkuszban, nem hinném, hogy bárki visszatérne Szíriába” – közölte a török kormányfő.

A délnyugat-törökországi Antalyában vasárnap kezdődik a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 országcsoport kétnapos csúcstalálkozója. A program napirendjén Szíria is szerepel.