Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Nőket és gyerekeket fejezett le az Iszlám Állam

2015.11.11. 12:08

Több ezer ember tüntet Kabulban azután, hogy megtalálták hét, a hazara kisebbséghez tartozó ember lefejezett holttestét Ghazni tartományban. A pastu, tádzsik, üzbég és hazara tüntetők az elnöki palota elé vonultak igazságszolgáltatást, és az Iszlám Állam elleni kemény fellépést követelve.

A hazara civileket, köztük három nőt, két gyereket és két férfit egy hónapja rabolták el, lefejezett holttestüket a tálibok találták meg. Az afgán kormány bejelentette, hogy szerdára nemzeti gyásznapot rendelnek el.

A tiltakozókat az háborította fel, hogy az áldozatok között nők és gyerekek is voltak, többen azt skandálják, hogy ma ők, holnap a mi gyerekeink. Kabul rendőrfőkapitánya szerint a tiltakozók száma nőni fog, mivel messzi vidékekről is indultak emberek a fővárosba, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez.

Asraf Gáni afgán elnök azt nyilatkozta az al-Dzsazírának, hogy ez nem egy kisebbség, hanem az egész nép elleni támadás volt. Mint mondta,

mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megvédjük a népünket.

A hazarák egy mongol eredetű nép, jelenleg kb. 5 millióan élnek Afganisztán nyugati részén. A hazara kisebbséghez tartozó civileket a tálibok is üldözték, több ezret gyilkoltak le közülük.