Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Újra menekültek jöhetnek Magyarországra

07
Jöhet a magyar-román határzár, ha Szlovénia és Ausztria lezárja a határait a menekültek előtt. A legvalószínűbb, hogy Románia felől újra tömegek érkeznek Magyarországra. De Olaszország is a nyakába kaphatja a teljes menekülthullámot.

Miro Cerar szlovén kormányfő kedden jelentette be, hogy országa kerítést épít a szlovén-horvát határra. Cerar próbált ugyan sokkal finomabban fogalmazni – „műszaki akadály” –, mint Orbán annak idején, de a helyzet egyértelmű: Szlovénia készen akar állni arra a helyzetre, ha az osztrákok teljes határzárása, vagy a menekültek átvételének drasztikus lassítása miatt kezelhetetlen mennyiségű menekült rekedne az országban.

„Ez egy olyan probléma, amellyel nem egyedül kell szembenéznünk, hanem közösen egész Európával. Szlovénia biztonságos folyosót tart fenn a menekülteknek, és továbbra is mindenkit regisztrálunk, de fogynak az erőforrásaink” – fogalmazott.

A kerítés építésére azóta készülnek, mióta az osztrákok kevesebb menekültet vesznek át, illetve pont ezért elkezdték megerősíteni a menekültek átvételére használt határszakaszokat drótocskákkal, gyodácskákkal. A szlovén kormány már november elején több kilométernyi szögesdrótot rendelt meg. A szlovén-horvát határ 670 kilométer hosszú, két rövid, alig néhány tíz kilométeres szakaszon a Dráva és a Mura folyók miatt nem szükséges kerítést építeni. Első körben 125 kilométeren kezdték el felhúzni a drótakadályt.

Bár a szlovén kormány egyelőre nem tervezi lezárni teljesen Horvátországgal közös határát, ám, ha mégis megteszi, a menekültek kénytelenek lesznek új útvonalat keresni. Már amennyiben abból indulunk ki, hogy a magyar-szerb határ lezárása után a menekültek Horvátország felé indultak, a magyar-horvát határ lezárása után pedig Szlovénia felé.

Szerda délig egyébként 180 500 menekült érkezett Szlovéniába, de csütörtök éjfélig további 30 ezer emberre számítanak.

Újra Magyarország felé jöhetnek a menekültek

Egy esetleges szlovén határzár megborítaná a menekültútvonalak eddigi nyugatra tolódását: a horvát-szlovén határ a tengerig ér. Ezért a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Törökországból és Görögországból Románia felé indulnak tovább a migránsok.

Nem jelent majd problémát, hogy a szerb-román határig eljussanak. Erre garanciát jelentenek azok a buszok, amelyek a szerbek a macedón határtól a magyarhoz, majd a horváthoz szállították a menekülteket.

A szervezett utaztatás mögött Zoran Milanović horvát miniszterelnök a szerbeket sejtette. A magyar honvédelmi kabinetből viszont valaki azt mondta a csehnek, hogy ezt az oroszok fizetik. Akárki is a felelős, ha Szlovénia kitenné a megtelt táblát, ezekkel a buszokkal azonnal a szerb-román határhoz szállíthatják a menekülteket.

Romániából viszont csak Magyarországon át érhető el a schengeni-övezet, csak innen lehet gyorsan Nyugat- és Észak-Európába utazni. Ez a határ egyelőre nincs elkerítve, nincsenek tranzitzónák. 

A szerb-magyar határ lezárása után Szijjáró Péter külügyminiszter azt is  bejelentette , Magyarország kész lezárni a román-magyar határt is. A magyar hatóságok ebbe bele sem kezdtek, miután látszott, hogy a menekültek Horvátország felé mennek tovább. De a  román határzár újra téma a magyar kormánynál: Simicskó István honvédelmi miniszter néhány napja elmondta,  gyorsan meg lehet az itteni kerítés is. Bár a szerb határon két, a horváton egy hónapig tartott az építkezés.

terkep menekultek
Fotó: Forrás: FAZ

A román szakaszon tehát megismétlődhet az, ami horvát határon történt. A túlterhelt hatóságok egyenesen Magyarországra szállíthatják a menekülteket, innen pedig mi tolnánk mindenkit Ausztria felé. Horvátország 185 ezer menekültet utaztatott Magyarországra a teljes határzárig.

Ez egészen addig tarthat, míg fel nem húzzák a 448 kilométer hosszú műszaki zárat. Az, hogy a menekültek ekkor Ukrajna felé induljanak, elég valószínűtlen.

(Megkerestük a Belügyminisztériumot, hogy a szlovén bejelentéssel kapcsolatban napirendre került-e a magyar-román határra tervezett kerítés felépítése, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.)

A túlterhelt Olaszország lehet a soros

Olaszországba az ENSZ adatai szerint142 ezer menekült érkezett év eleje óta. Túlnyomó részük (137 ezer ember) Észak-Afrikából indult el, háromezren Görögországból, kétezren Törökországból.

Az európai vezetők és a menekültügyi szakemberek eddig úgy számoltak, hogy a tél közeledtével egyre kevesebben kelnek majd át a Földközi-tengeren. 2014-ben ez így is történt, viszont idén nincs ennek jele. Csak októberben 218 ezren hajóztak át gumicsónakokon Törökországból Görögországba. Tavaly összesen nem érkezett ennyi menekült.

A hideg, és egyre jobban hullámzó tenger nem tartja vissza a menekülteket. A megfigyelők szerint a legtöbb menekült abban reménykedik, hogy a török-görög partok közötti 10-12 kilométeres szakaszon minden gond nélkül áthajózhatnak még a borulékony gumicsónakokkal is.

Az olaszországi Trieszt és a horvát partok között mindössze 30 kilométer az út a tengeren. Az azonban erősen kérdéses, hogy az olaszok egyáltalán átvennék-e a menekülteket az EU-s tagállam Horvátországtól. Ráadásul a szlovének és a horvátok évtizedek óta vitatkoznak a tengeri határokról.

Nem lehet kizárni, hogy az embercsempészek inkább Albániából vagy Görögországból hajóztatnák Olaszországba a menekülteket. Az ENSZ adatai szerint közel tízezer menekült érkezett az Adria keleti részéről. Nem járatlan az út: a kilencvenes években 15 ezer albán menekült Olaszországba a délszláv háború elől, akkor teljesen elárasztották Bari kikötőjét.

Megismétlődhet a macedóniai áttörés

A kerítés valójában nem tartja vissza a menekülteket. Az, hogy Magyarországot a déli határzár óta elkerülik a migrációs útvonalak, inkább köszönhető a balkáni államok utaztatásának és egyezségeinek, mint a négyméteres akadálynak: előfordulhat, hogy a migránsokat egyre kevésbé riasztják majd el a magyar-szerb vagy a magyar-horvát határra telepített fizikai akadályok és a büntetőjogi szankciók.

Macedónia augusztusban épített kerítést a határára, hogy feltartóztassa a Görögországból érkező menekülteket. A drótakadályok és a gyodák hamar leszerepeltek, két nap után a rendőrség könnygázt és villanógránátokat vetett be. Ekkor arról döntöttek, hogy kisebb csoportokat tovább engednek Szerbia felé. A feltorlódott tömeg végül áttörte a határt. A macedón hatóságok azóta sem próbálkoznak a határ visszaállításával.

Magyarország is megtapasztalta már: ha a menekültek akarnak, elindulnak. Szeptemberben a Keleti Pályaudvarról több ezer ember indult el gyalog az osztrák hatá rfelé. Az autópályán vonuló tömeget végül különbuszokkal szállították el Ausztriáig.