Szorul a hurok a főmerénylő körül?

2015-11-18T052800Z 1555097215 LR2EBBI0F5JP5 RTRMADP 3 FRANCE-SHO
2015.11.18. 06:26
Folyik a hajsza a párizsi merényletek főszervezője után, aki egy lakásba szorult be a párizs melletti Saint Denis-ben. Abdulhamid Abaaoud mellett két-három társa lehet elbarikádozva a párizs melletti település egyik lakásában. A rendőri akció közben állítólag egy öngyilkos merénylő nő felrobbantotta magát. Egy járókelőt halálos lövés ért.

Hajnal óta folyamatos lövöldözést hallani Párizs külvárosában, Saint Denis-ben – jelenti a  BBC. A rendőrség állítólag a pénteki, 129 halálos áldozatot követelő merényletsorozat egy újabb elkövetőjével folytat tűzharcot.

Az Iszlám Államhoz (IS) köthető elkövetők kilencedik tagjának elfogásához a rendőrség Saint Denis-ben lezárta a Jaen Jaures tér körüli utakat is. 

A rendőrség arra kéri a lakókat, hogy maradjanak otthonaikban az akció idején. Ennek ellenére egy járókelő már életét vesztette, amikor találat érte – közölte a francia BMFTV.

A rendőrség szerint Saint Denis-ben a pénteki merényletek fő szervezőjét, Abdelhamid Abaaoudot próbálják elfogni

– írta a Reuters.

A rendőrség szerint legalább kettő, merényletekben közvetlenül részt vevő személy lehet még, akik még mindig szökésben van a pénteki terrortámadás után.

Hét terrorista már halott, ötöt azonosítottak: közülük négy francia állampolgár, egy pedig az ujjlenyomata alapján azonos azzal, akit októberben Görögörszágban regisztráltak menekültként.

A reggeli lövöldözések mindössze 1200 méterre vannak a Stade de France-tól, a stadiontól, ahol a pénteki merényletsorozatban három öngyilkos merénylő is felrobbantotta bombáját.

A szerda hajnali akció nem csupán rövid tűzváltás volt, reggel hatkor már másfél órája lehetett hallani a lövéseket. A rendőrség hangsúlyozza, hogy nem újabb terrortámadásról, hanem annak megelőzéséről van szó. A Bmftv.com egy szemtanú felvételét is bemutatta a negyedben hallható lövöldözésről.

A helyszínen a Liberation szerint három rendőr megsérült. Mindenfelé rendőrautók cirkálnak a környéken. A francia lap két személy elfogásáról is beszámolt, de az nem világos, hogy a terrorista célszemélyekről van-e szó.

A Guardian által idézett Saint Denis-i újságíró, Djamel Mazi szerint két-három ember barikádozta el magát az alvóváros központjában, a bérelt lakásukban. Az épület felett helikopterek köröznek.

Két repülő inkább gyorsan leszállt

Kedd éjszaka az Air France Los Angelesből Párizsba tartó gépe 497 emberrel a fedélzetén Salt Lake Cityben leszállt, biztonsági okokból, ami vélhetően bombafenyegetést jelent. Hasonlóan járt a francia légitársaság Washingtonból Párizsba indított Airbus A-380-asa is, amely Kanadában, az új-skóciai Halifax Nemzetközi Repülőtéren landolt, fedélzetén 262 emberrel. Mindkét gép egy telefonhívás miatt szállt le. Az FBI szerint nem találtak a gépen olyan bizonyítékot, amely megalapozottá tette volna a fenyegetést – írta a Reuters.

Saint Denis szerdán bezár

A Párizs északi szélén fekvő Saint Denis-ben szerdán zárva tartanak az iskolák – közölte az alvóváros polgármestere, Didier Paillard. Egyelőre a tömegközlekedés is szünetel – írta a Guardian, sőt, lezárták az oda vezető autópályát és a metrót is.

Francia televíziós beszámolók szerint egy nő állítólag felrobbantotta magát – írta a BBC. A hírek szerint egy fegyverest is likvidáltak, így, a járókelővel együtt a halottak száma három.

A rendőrség három fegyverest letartóztatott, de Abaaoud és a másik kiemelten keresett személy Salah Abdeslam vélhetően nincs közöttük.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Fokozottabb biztonsági intézkedéseket rendelt el a Tesla-kereskedéseknél az olasz belügyminisztérium

Fokozottabb biztonsági intézkedéseket rendelt el a Tesla-kereskedéseknél az olasz belügyminisztérium

Egy római tűzesetben a vállalat tizenhét elektromos járműve semmisült meg.

április 2., 19:56

  • Külföld
Kelemen Hunor a román belügyminiszterhez fordult a Kolozsváron bántalmazott magyar fiatalok ügyében

Kelemen Hunor a román belügyminiszterhez fordult a Kolozsváron bántalmazott magyar fiatalok ügyében

Az RMDSZ elnöke szerint ezek nem elszigetelt esetek.

április 2., 20:02

  • Külföld
Beindult a konteógyártás, Brüsszelhez kötik, hogy Magyarországon és Szlovákiában terjed a száj- és körömfájás

Beindult a konteógyártás, Brüsszelhez kötik, hogy Magyarországon és Szlovákiában terjed a száj- és körömfájás

A szlovák kormánypárt egyik EP-képviselője szerint „nem szívlelnek minket”.

április 2., 18:00

  • Címlapon
Vámháború: beszakadtak a piacok az elmúlt napok drasztikus döntései után

Vámháború: beszakadtak a piacok az elmúlt napok drasztikus döntései után

Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a világgazdaság legfrissebb fejleményeiről.

23 perce

  • Külföld
Az ukrajnai háború titkos története

Az ukrajnai háború titkos története

Sokkal nagyobb szerepe volt Amerikának a katonai műveletekben, mint ezt eddig bárki is gondolta volna.

április 2., 20:26

  • Külföld
Az Egyesült Államok 20 százalékos importvámot vezet be az Európai Unióval szemben

Az Egyesült Államok 20 százalékos importvámot vezet be az Európai Unióval szemben

Eljött a „felszabadulás napja”.

április 3., 00:35

  • Külföld
Kilövési engedélyt adhatnak a medvékre Szlovákiában a halálos támadás után

Kilövési engedélyt adhatnak a medvékre Szlovákiában a halálos támadás után

A veszélyhelyzet kihirdetéséről is tárgyal a szlovák kormány.

április 2., 15:48

  • Külföld
Létrejöhet egy Amerika nélküli, különálló európai haderő

Létrejöhet egy Amerika nélküli, különálló európai haderő

Ukrajna háborúját támogatják, de az uniós polgári védelem is felkészül.

április 2., 06:07

  • Külföld
Magyarország autoriter rendőrállam; maguk ne oktassanak ki minket demokráciából – éles vita az EP-ben

Magyarország autoriter rendőrállam; maguk ne oktassanak ki minket demokráciából – éles vita az EP-ben

A Pride betiltását célzó törvény, valamint az EP-képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége adja a vita témáját.

április 2., 16:01

  • Címlapon
Döntött az Európai Bizottság, Magyarországon kívül mindenki megszavazta az amerikai termékekre kivetett vámokat

Döntött az Európai Bizottság, Magyarországon kívül mindenki megszavazta az amerikai termékekre kivetett vámokat

Az indoklás szerint a testület a tárgyalásokat részesítené előnyben.

3 órája

  • Címlapon
Új irányt vehet a magyar kormány Oroszország-politikája

Új irányt vehet a magyar kormány Oroszország-politikája

Szijjártó Péter meglepő kijelentést tett.

9 órája

  • Külföld
Bojkottálja a szerb ellenzék a kormányalakító tárgyalásokat, vészesen fogy Alekszandar Vucsics ideje

Bojkottálja a szerb ellenzék a kormányalakító tárgyalásokat, vészesen fogy Alekszandar Vucsics ideje

Előrehozott választások jöhetnek, ha nem sikerül egyezségre jutni.

április 2., 06:56

  • Külföld
A kormány szerint erről szól majd a Magyarországról szóló vita az Európai Parlamentben

A kormány szerint erről szól majd a Magyarországról szóló vita az Európai Parlamentben

Bóka János szerint ez a lényeg, minden más politikai cirkusz.

április 2., 15:07

  • Külföld
WC-re sem ment ki a demokrata szenátor, akinek 25 órán keresztül tartott a felszólalása

WC-re sem ment ki a demokrata szenátor, akinek 25 órán keresztül tartott a felszólalása

Donald Trump politikájával szemben tiltakozott.

április 2., 07:45

  • Külföld
Újabb nemzetbiztonsági botrány az Egyesült Államokban: Trump tanácsadói Gmailen intézték az államügyeket

Újabb nemzetbiztonsági botrány az Egyesült Államokban: Trump tanácsadói Gmailen intézték az államügyeket

Katonai pozíciókról és fegyverrendszerekről szóló információkat is megosztottak.

április 2., 09:45

  • Külföld
Izrael kiterjeszti gázai hadműveletét, miközben az Egyesült Államok hajókat küld a térségbe

Izrael kiterjeszti gázai hadműveletét, miközben az Egyesült Államok hajókat küld a térségbe

Ütközőzónává válik a Közel-Kelet.

április 2., 07:18

  • Címlapon
Amerika támadásba lendült: bombáztak a lopakodók

Amerika támadásba lendült: bombáztak a lopakodók

A B–2-es bombázók feltehetően egy föld alatti bunkert támadtak.

6 órája

  • Címlapon
A Kutyapárt pénisz alakú útvonalon fogja tartani a saját Békemenetét

A Kutyapárt pénisz alakú útvonalon fogja tartani a saját Békemenetét

Sokáig keresték a megfelelő útvonalat.

2 órája

  • Címlapon
Kihívója akadt a Bridgertonnak, most mindenki ezt a sorozatot nézi

Kihívója akadt a Bridgertonnak, most mindenki ezt a sorozatot nézi

Tarol a Netflixen az Ifjú hölgyek kézikönyve.

1 órája

  • Külföld
Egy liberális bíró elsöprő győzelmet aratott Elon Musk milliói felett

Egy liberális bíró elsöprő győzelmet aratott Elon Musk milliói felett

Susan Crawford 10 pontos előnnyel nyert Wisconsinban.

április 2., 10:09

  • Külföld
Békés tiltakozást szerveznek Kolozsváron a magyar fiatalok bántalmazása miatt

Békés tiltakozást szerveznek Kolozsváron a magyar fiatalok bántalmazása miatt

Céljuk, hogy megmutassák, az összetartás erősebb a gyűlöletnél.

április 2., 21:04