Árpád
3 °C
12 °C

Menekült kislány holtteste sodródott partra Törökországban

2015.11.23. 19:12

Egy négyéves menekült kislány holttestét sodorta partra a tenger hétfőn Törökországban, írja az MTI a török állami hírügynökség alapján.  

A kislányt egy Bodrum nevű üdülőhelynél, a sziklákon találták meg, azon a csónakon utazott, amely november 18-án süllyedt el a török partoktól a görögországi Kosz-sziget felé tartó úton. A menekülteket szállító csónakban összesen tizenöten voltak. A kislányt az öt túlélő egyike, egy szintén abban a csónakban utazó nő azonosította. A nő azt is elmondta, hogy a kislányt Sena néven szólította édesanyja, aki szintén megfulladt a tragédiában, és holttestét már korábban megtaláltak.

A Save the Children gyermekvédelmi szervezet szerint szeptember óta több mint hetven kiskorú menekült fulladt a tengerbe a nyugat-törökországi partoktól a görög szigetekre vezető vízi utakon. Senával kilencre emelkedett a balesetben elhunytak száma, a hatóságok egy embert továbbra is keresnek.