Árpád
3 °C
12 °C

Kötelező ateizmust is tanítani Angliában

2015.11.27. 14:53

Minden nem egyházi iskolában kötelező lesz tanítani az ateizmust is az Egyesült Királyságban a brit Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. A bíróság kimondta, hogy Nicky Morgan oktatási miniszter jogellenesen zárta ki az ateista nézetek oktatását az új tervezetből.

A Vallási ismeretek nevű tárgy tantervén tavaly februárban változtatott a kormány, ekkor kezdték el többen kifogásolni, hogy a különböző vallások mellett az ateista nézetek nem kaptak helyet. Három család és az őket támogató Brit Humanista Szövetség fordult a bírósághoz, mert szerintük a miniszter elfogult volt, és nem vette figyelembe az Egyesült Királyság plurális természetét. A bíró most nekik adott igazat, így a kormánynak együtt kell működnie a kifogást emelő csoportokkal, hogy elvégezzék a szükséges változtatásokat.

Az Oktatási Minisztérium ugyanakkor kitart amellett, hogy a tanterv azáltal biztosítja, hogy a diákok "megértsék a vallási nézetek sokszínűségét Nagy Britanniában", hogy vallásos és nem vallásos nézeteket közvetítő tárgyakat is választhatnak.

A döntést vallási csoportok is hevesen ellenzik, mondván, hogy "a tanterv többi részét már így is humanista ideák uralják". Simon Calvert, a Keresztény Intézet munkatársa szerint ahogy történelemórán se kell matematikát tanulnia a gyerekeknek, úgy a vallási ismeretek között sincs helye az ateizmusnak.

A tanárokat képviselő szervezet csak annyit kér a történet minden résztvevőjétől, hogy igyekezzenek gyorsan eldönteni, milyen változások lesznek végül a tantervben, különben káosz lesz az iskolákban, és értékes tanítási idő és energia veszhet kárba.