Eltüntetik a kereszteket Norvégiában a menekültek miatt
További Külföld cikkek
- A gyerekek állították, hogy szörny van az ágy alatt, és tényleg ott volt valaki
- Uniós jogot sérthet, ha arcfelismerőkkel azonosítják a Pride résztvevőit a szakértő képviselő szerint
- Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben
- Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
- Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez
A norvég bevándorlási hivatalnak (UDI) nincs elég helye, hogy elszállásolja az országba érkezett 30 ezer menekültet, ezért egyházi szervezetektől és civil közösséget kér segítséget. A hivatal azt javasolja a befogadóknak, hogy a menedékkérők szállását tegyék „vallásilag semlegessé.” A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket – írja a Local.no.
A legtöbb felekezetnek semmi baja nincs a szabályozással, többen jelezték, megtiszteltetésnek tartják, hogy menekülteket fogadhatnak, örülnek, hogy segíthetnek, bár volt, aki megjegyezte, nem hiszi, hogy a menekültek sértőnek tartanák a keresztet.
A Troens Bevis közösség vezetője azonban elutasította, hogy az intézmény közepén lévő keresztet eltüntesse. „Eköré építettük a templomunkat, ezt eltüntetni olyan lenne, mint leszedni a rózsát a norvég Munkáspárt logójából” – mondta Rune Edvardsen, aki ezzel együtt örömmel várja a menekülteket. A nekik szánt szobák faláról le is vették a keresztény szimbólumokat.

„A menedékkérőknek és a migránsoknak nincs semmi fenntartása, amikor átlépik a norvég határt és meglátják a zászlónkat, rajta a kereszttel” – írta Vebjørn Selbekk, a Dagen című újság egyik szerkesztője, aki szerint teljesen nonszensz a bevándorlási hivatal szabályozása.
Az ügy miatt sokan kérték számon a bevándorlási hivatalt. A szervezet pedig azzal védekezett: a javaslatuk nem a kereszténységet támadja, minden vallási szimbólumra vonatkozik.
És még lehet fokozni
Olaszországban lemondott az az iskolaigazgató, aki
– írta az MTI. A Milánó közelében lévő Rozzano Garofani nevű iskola igazgatója a tanév szeptemberi kezdetén bejelentette, hogy az intézménybe járó különböző nemzetiségű és eltérő vallású tanulók iránti tiszteletből a decemberi karácsonyi koncertet télkoncertre keresztelik át, az Olaszországban megszokott karácsonyi énekek pedig nem lesznek műsoron.
Az országos vitát kiváltó ki Marco Parma azt is elrendelte, hogy az egyébként állami oktatási intézmény termeiben
Az olasz miniszterelnök ezután kijelentette: a vallások közötti párbeszéd nem azt jelenti, hogy „saját identitásunkat politikai korrektségbe fojtsuk”. Matteo Renzi hozzátette:
Egész Olaszország – világiak és keresztények – soha nem mondanak le a karácsonyról.
Az iskolánál hétfőn szülők tüntettek a gyermek Jézust ábrázoló szoborral a kezükben és olasz adventi dalokat énekeltek. Egy másik csoportjuk Marco Parma lemondott igazgató visszatérését követelte, mert az iskoláknak laikusnak, azaz egyházaktól függetlennek kell lennie.
Matteo Salvini, az Északi Liga olasz ellenzéki párt vezetője betlehemmel a kezében érkezett az iskola épületéhez és karácsonyi dalokat tartalmazó CD-ket osztott szét. Mariastella Gelmini, a Forza Italia (FI) jobbközép ellenzéki párt volt oktatásügyi minisztere pedig beállt a karácsonyi dalokat éneklő szülők közé.
Nunzio Galantino, az olasz püspöki kar főtitkára „nevetségesnek”, „túlzott ideológiának” nevezte, ha éppen más hagyományokra és vallásokra való hivatkozással törlik el a karácsonyi ünnepséget.
hangsúlyozva, hogy az olasz állami iskolákba járó muzulmán vallású diákok közül soha senki sem akadályozta meg a keresztény karácsony iskolai megünneplését. Az olaszországi iskolák több mint 7 millió tanulójából - az általános iskolától az érettségiig - 300 ezer a muzulmán vallású, míg 2008-ban 81 ezer volt a számuk.
Frissítés: Az UDI hétfő este annyiban módosította a kérését, hogy a privát szervezetek által felajánlott helyeknek nem kell „vallásilag semlegesnek” lennie.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben
Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.
3 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
2 órája
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
3 órája
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
14 perce
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal és akkor mindennek vége
3 órája
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
3 órája
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
3 órája
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Címlapon
Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
Az összeg naponta egymillió euróval emelkedik.
1 órája
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42