Szilárda
-2 °C
7 °C

Izrael nem lőtte le a légtérsértő orosz gépet

2015.11.30. 10:48

Egy orosz katonai repülőgép megsértette az izraeli légteret a közelmúltban. A hatóságok figyelmeztetésére viszont azonnal visszatért Szíriába – közölte Móse Jaalon, izraeli védelmi minisztere.

„Mivel az orosz gépek nem támadnak minket, nem szükséges automatikusan lelőni őket, akkor sem, ha tévedés történik” – mondta el Jaalon. A védelmi miniszter ezzel a múlt héten, Törökország felett lelőtt orosz Szu-24-es vadászbombázó esetére utalt. Az ankarai légierő többszöri figyelmeztetés után lelőtte az ország légterébe belépő gépet, pedig az mindössze egy két kilométeres szakaszon hatolt be Törökország területére.

A Háárec című izraeli lap úgy tudja, hogy ez volt az egyetlen eset, hogy orosz katonai repülő hatoljon Izrael területére. A repülő egy mérföldnyi távolságot tett meg a Golán-fennsík felett. Nem tudni, hogy az eset pontosan mikor történt, írja az MTI.

Jaalon azt is elmondta: az orosz légierő szíriai bevetésekor Benjámin Netanjahu miniszterelnök Moszkvában tisztázta Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a katonai együttműködés lehetséges módjait. A légierők közötti esetleges viták megelőzéséről is tárgyaltak, hogy elkerülhetők legyenek a törökországihoz hasonló esetek.

„Az orosz beavatkozás, nem korlátozza az izraeli légi műveleteket Szíriában” – közölte a védelmi miniszter. Az ország számára ez kulcsfontosságú, hogy folytathassa a Hezbollah helyi erőinek bombázását.