Jácint
16 °C
33 °C

Putyin a legnagyobb ellenfelünk a menekültválságban

000 Par8332033
2015.12.01. 07:47
Az Európai Unió és Törökország vasárnap egy olyan megállapodást hozott tető alá, ami valóban megoldhatja a menekültválságot: nem, nem menekültekből lesz kevesebb, hanem Európa fog sokkal kevesebbet kapni belőlük. Amit cserébe kapnak: pénz, vízum és az uniós tagság felgyorsítása. Persze van egy olyan nagy játékos, aki az egészet szívesen megfúrná. Összeszedtük a paktum három legfontosabb következményét.

1. A törökök lesznek Európa lágerőrei

It's a dirty job but someone's gotta do it
/Faith No More: We Care a Lot/

„Nem egy egyszerű, »menekülteket pénzért cserébe« kereskedelemről van szó, erkölcstelen lenne, ha így gondolkodnánk” – így kommentálta Donald Tusk a török–EU-s megállapodást vérbeli diplomataként. Hiszen egyrészt nagyon is erről van szó, másrészt egy ilyen politikai alku pontosan annyira erkölcstelen, mint bármilyen politikai alku úgy általában. Azonban a menekültválságot kísérő felfokozott nyugat-európai érzékenység miatt muszáj az EU vezetőinek hasonló kijelentéseket tenni és a pragmatikus lépéseiket az emberiesség hangsúlyozásával becsomagolni.

A mostani török–EU-s megállapodásban semmi meglepő nincsen, az tisztán következik a szeptember végi EU-csúcson elfogadottakból.

Az uniós kormányfők gyakorlatilag ott döntöttek formálisan is arról, hogy a Wilkommenskultur hónapjai után Európa bezárja a kapuit a menekültek előtt, és hogy főszabályként megpróbálják a menekülttömegeket a Szíriával szomszédos országok, elsősorban Törökország táboraiban megtartani. Vagyis

a törökök lesznek Európa fizetett lágerőrei, akiknek a hatékonyságát persze jóval kevésbé fogják majd vissza az úgynevezett európai normák.

Szeptemberben még csak egymilliárd eurót szavaztak meg, hogy Ankara ezért cserébe megpróbálja egyrészt javítani a szír menekültek életkörülményeit, másrészt hogy ne engedje tovább a tömegeket Görögországba; a mostani megállapodásban már 3 milliárd eurós segély szerepel kétéves időtartamra; úgyhogy meglepő lenne, ha a végső összeg megállna itt.

Hogy a most elfogadott 3 milliárdot milyen arányban állják a tagállamok, azt majd szokás szerint a tagállamok bruttó nemzeti jövedelme alapján számítják ki. Az eredeti javaslat arról szólt, hogy az Európai Bizottság ad 0,5 milliárdot, a maradék 2,5 milliárdot pedig a tagállamok biztosítják. Orbán Viktor bejelentése szerint Magyarország 18 millió euróval járul hozzá a költségekhez, ami mindössze a teljes segélycsomag 0,6 százalékát jelenti.

Mind az uniós, mind a török fél nem győzi hangsúlyozni, hogy a pénzt elsősorban a menekültek elszállásolására és integrálására fordítják. De persze nem csak ez szerepel a csomagban:

  • Sűrűbb és alaposabb lesz a török parti őrség járőrözése az Égei-tengeren, amin keresztül a menekültek legnagyobb tömege korábban gumicsónakokkal, az idő télire fordulása után pedig már rendes fémcsónakokkal vagy hajókkal érkezik.
  • Megerősítik a görög és bolgár szárazföldi határszakasz védelmét. A menekülteket korábban a görögök által épített Evrosz-kerítés kényszerítette a jóval veszélyesebb tengeri útvonalra. A kerítés egyrészt remek ütőkártya a görögök kezében az EU-val szemben, másrészt a görög kormány a menekülthullám zavartalan átengedésével és a regisztrációs kötelezettség elmulasztásával már amúgy is bizonyította, hogy nem megbízható partner Brüsszel számára. Ezért sem meglepő, hogy még a törököket is inkább tekintik annak.
  • Törökország abba is beleegyezett, hogy 2016-tól visszafogadja azokat a migránsokat, jórészt gazdasági bevándorlókat, akiknek az EU-s országokban elutasították a menedékkérelmét.

Egy nappal a megállapodás után pedig már látszik is az első eredmény: a törökök hétfőn 1300, Görögországba készülő menekültet vettek őrizetbe. De Ankara lelkesedését nem csak és nem elsősorban a pénz hozta meg.

2. Pár év múlva EU-tag lehet Törökország

Törökország pontosan tudja, mekkora politikai válságot idézett elő a menekülthullám Európa-szerte, és most jól meg is kéri az árát a segítségnek. 1963 óta, azaz 52 éve az EU (és elődje, az Európai Gazdasági Közösség) társult tagja, 16 éve, 1999 decemberében beadták az EU-s csatlakozási kérelmüket, és tíz éve, 2005 óta folytatnak erről konkrét tárgyalásokat.

A törökök számára a mostani megállapodás azért jelent nagy győzelmet, mert garanciákat kaptak rá, hogy a sok hitegetés és várakozás után mindez felgyorsul, Ahmet Davutoglu török miniszterelnök ezért egyenesen történelmi újrakezdésnek nevezte a megállapodást.

  • Davutoglu szerint az uniós tagság Ankara stratégiai célja, 2016-ban fel fognak gyorsulni a tárgyalások, maga a tagság pedig „valósággá válhat az elkövetkező években”.
  • A tárgyalások 35 fejezetre bontva történnek, ezek kétharmadában, nagyjából 20 fejezet esetében a törököknek minimum „nagyobb erőfeszítést” kellene tenniük, vagyis nem eddig nem álltak túl jól. December 14-én az EU és Törökország azonban megnyitja a 17-es fejezet (Gazdasági és pénzügyi jog) tárgyalását, amit hamarosan továbbiak követhetnek. Az EurActiv szerint olyan alapvető kérdésekről kezdődhet meg a tárgyalás, mint az igazságszolgáltatás és alapvető jogok (23), a jogérvényesülés, szabadság és biztonság (24), a külkapcsolatok (30), az energiapolitika (15) és az oktatás és kultúra (26) (zárójelben a tárgyalási fejezetek számai).
  • De az Európai Unió a török állampolgárok számára már jövőre kézzelfogható közelségbe kerül, ugyanis 2016 októberére Törökország vízummentes státuszt kaphat, a törökök így szabadon utazhatnak majd Schengenen belül.

Persze ez nem lesz olyan egyszerű, ahogy eddig sem véletlenül voltak olyan lassúak a tárgyalások. Először is a 28 EU-tagállam bármelyike vétózhat, másodszor pedig Törökországnak már a vízummentesség eléréséhez is fontos előrelépéseket kellene tennie. Márpedig a török közeledés súlyos politikai és biztonsági problémákat is felvet:

Törökország lakossága, mint Németországé, 81 milliós, a csatlakozás időpontjára pedig túl is fogja szárnyalni.

Ez pedig az EU-n belüli politikai erőviszonyokat – a leglátványosabban azokban az uniós intézményekben, ahol a lakosságszámtól függ a szavazati arány – teljesen át fogja rendezni.

A jelenlegi török rezsim ráadásul tüntetéseket ver szét, újságírókat börtönöz be, és érthetetlenül nem tesz semmit, ha kurdok elleni iszlamista merényletek megakadályozásáról van szó. Nem látni egyelőre például azt, hogyan lehetne lenyomni az erdogani rezsimet vagy annak bármilyen megreformált verzióját annak az európai baloldali és liberális elitnek a torkán, amelyiknek sokszor már Orbán Viktor is túl sok. Sőt, aki tavaly azzal verte ki körükben is a biztosítékot, hogy olyan illiberális modellekre hivatkozott pozitív példaként, mint például Törökország.

De az uniós csatlakozási folyamat felgyorsulása a menekültválság miatt jobbra tolódó európai mainstreamet, hát még a szélsőjobboldalt is érdekes helyzetbe fogja hozni, különösen azokat, akik Európa eliszlámosodásával riogatnak. Hiszen ha valaki mindenképpen a vallási dimenziót akarja kiemelni, akkor a képlet úgy néz ki, hogy a pár milliós, de a legrosszabb forgatókönyvek szerint is 

egy tízmilliósnál kisebb menekültáradat megállításáért cserébe az EU mihamarabb a tagjai közé fogad egy 96 százalékban muszlimok által lakott, 80 milliós országot.

A mostani megállapodás elfogadása után így előbb-utóbb még a leginkább muszlimellenes retorikát folytató – jellemzően kelet-közép-európai – kormányok is arra kényszerülhetnek, hogy árnyaltabb üzeneteket fogalmazzanak meg. Különösen azok, akik nagy nyugatellenességükben korábban Ankarával is szorosabbra fűzték a viszonyt. Hiszen maga Törökország a bizonyíték rá, hogy egy világi államhoz nem kell feltétlenül keresztény gyökerűnek lenni, át lehet menni ezen a folyamaton – annak minden nehézségével és ellentmondásosságával együtt – muszlim kultúrájú lakossággal is.

Persze akad az EU-nak és Törökországnak egy olyan közös szomszédja, aki mindent meg fog tenni azért, hogy a közeledés minél lassabb és fájdalmasabb legyen: Oroszország.

3. Oroszország meg akarja fúrni a paktumot

Az Orbán-kormányt annak oroszbarát politikája miatt támogató egyik magyar nyelvű orosz álhír- és propagandaoldal rögtön

Magyarország nyert, de Európa elbukott az EU csúcson. 80 millió török zúdul Európára egy év múlva

címmel számolt be a megállapodásról. Ezekről az egyre szaporodó és a Fidesz-közeli Facebook-csoportokat már hónapok óta teljesen behálózó, orosz titkosszolgálati háttérrel működtetett oldalakról (melyeknek tartalmait rendszeresen megosztja már fideszes EP-képviselő és a közmédiában futtatott politológus is) rögtön leolvasható, hogy egy adott témában az orosz rezsimnek mi az érdeke, milyen irányba akarja befolyásolni a magyar közvéleményt.

Márpedig nem holmi légtérsértő vadászgépek lelövése, hanem Törökország és az EU viszonyának szorosabbá válása jelenti most Vlagyimir Putyin birodalmi elképzeléseire a valódi fenyegetést.

Rövid távon már a szíriai rendezésre is hatással lehet, ha az EU és Törökország jobban összehangolja a lépéseit, hiszen mindketten Aszad nélkül képzelik el az ország jövőjét, míg Putyin Oroszországa jelentős katonai segítséget nyújt a szír kormányerőknek.

De a hosszú távú folyamatok az igazán érdekesek. Egyrészt az Európai Unió nem fog belerokkanni a menekültválságba, sőt abból mindenképpen megerősödve kerül ki, hiszen a kihívásra adott válaszként egyre inkább összehangolja a külpolitikáját. Ugyanígy a terrorfenyegetésre adott válaszként a tagállamok hírszerző szolgálatai is szorosabb együttműködésre vannak ítélve, a következő lépés pedig ezek után a közös és aktív katonai szerepvállalás. Ez már önmagában rossz hír Oroszországnak – hát még akkor, ha ebbe az európai csapatba beszáll a Kaukázusban és a Közel-Keleten komoly befolyással rendelkező Törökország is. A két ország kapcsolatának amúgy is megvan a maga történelme, 1568 óta tizenkétszer kerültek szembe egymással háborúkban, ráadásul NATO-tagként Törökország már jó ideje jelezte, a világ melyik felében képzeli el jövőjét.

Az ukrán válság, majd a menekültválság kitörése óta Oroszország látványosan fokozta a EU egységét bomlasztó diplomáciai és titkosszolgálati aktivitását.

Az Ukrajna melletti közös uniós szolidaritásnak vagy éppen a menekültválság közös uniós kezelésének szétverésére mindig a kelet-közép-európai országok kormányai jöttek kapóra Vlagyimir Putyinnak, nem is beszélve az oroszországi pénzekkel finanszírozott európai szélsőjobboldali pártok hangulatkeltéséről. Az orosz befolyás azonban ebben az esetben jóval korlátozottabb lesz: miközben például a magyar kormányközeli sajtó látványosan és gondolkodás nélkül Oroszország pártjára állt az orosz vadászgép török lelövése miatt – Bayer Zsolt egyenesen becstelen latorállamnak és ócska rablóbandának nevezte Törökországot –, az orosz függőségtől az év eleje óta szabadulni próbáló Orbán-kormánytól nagyon meglepő lenne a hasonló igazodás.

Szijjártó Péter egy hónappal ezelőtt támogatásáról biztosította a török uniós csatlakozás gyorsítását, és most Orbán Viktor is pozitívan értékelte a törökökkel kötött megállapodást.

Ugyanakkor a miniszterelnök leginkább csak arra tért ki, hogy a megállapodás azért siker, mert segít abban, hogy ne kelljen menekülteket befogadnunk – Orbánt a muszlimellenes kijelentései, illetve a Törökország EU-tagságának támogatása közti ellentmondással eddig még nem szembesítették. Erdogan egyébként 2013-ban, Davutoglu pedig idén februárban járt Magyarországon, a török kapcsolatok erősítése pedig az Orbán-kormány keleti nyitásának egyik fontos csapásiránya volt – igaz, kevésbé fontos, mint az orosz nyitás, és korábban nem nem állt még elő olyan helyzet, hogy a magyar kormányfő két illiberális példaképe egymással összebalhézott volna.

Putyin kezében a fegyvert a megállapodás megfúrására ebben az esetben nem a balhés keleti tagállamok jelenthetik, hanem Ciprus és Görögország.

A Brüsszellel és Berlinnel csatázó Sziriza-kormány a megszorítások elől menekülve, illetve a tárgyalási pozíciója javítására komoly orosz gazdasági függésbe hozta Görögországot, az oroszok befektetése pedig most térülhet meg. Az unió és Törökország viszonyában ugyanis a kettéosztott Ciprus kérdése továbbra is megoldásra vár, a görögök által lakott, gazdaságilag (és politikailag) Görögországnak szinte teljesen kiszolgáltatott Ciprusi Köztársaságnak pedig, mint bármelyik uniós tagállamnak, vétójoga van.

A mostani megállapodás szövegének megalkotásakor pedig Ciprus, melynek kormányát Ankara amúgy nem ismeri el, jelzésértékűen továbbra sem járult hozzá, hogy abba bekerüljön annak az öt tárgyalási fejezetnek a megnevezése, amit 2016-ban az EU és Törökország megnyithat. Ennek ellenére a ciprusiak is dicsérték a megállapodást, a török miniszterelnök pedig elismerte, hogy az évtizedek óta húzódó Ciprus-kérdés megoldásával nyílhat csak út az EU-tagság felé. Sőt arról beszélt, hogy erre jó eséllyel már a következő hónapokban sor kerülhet.

Ha viszont nem így lesz, akkor Európa elkezdhet tényleg aggódni, mert jelen állás szerint mindent egy lapra, Törökországra tett fel. Ha ez nem jön össze, a B terv leginkább már csak az lehetne, amit Orbán Viktor javasol: ha az unió saját erőből, mindenféle humanista máz nélkül védené meg a külső határait ahelyett, hogy másokra bízná a piszkos munkát.