Bertalan
11 °C
27 °C

Elkezdődött a migránspingpong Pakisztán és az EU között

2015.12.03. 13:48

Pakisztán megtiltotta harminc, Görögországból visszatoloncolt menekültnek csütörtökön, hogy elhagyja azt a repülőgépet, amelyen megérkezett Iszlámábádba, írja a Reuters.

„A belügyminiszter utasítására a Szövetségi Nyomozó Hatóság (FIA) nem engedte ezeknek a törvénytelenül deportált embereknek és a repülőgép személyzetének a gép elhagyását" – olvasható a pakisztáni kormány közleményében.

Dacára annak, hogy korábban minden kérdést tisztáztunk az európai biztossal, a pakisztáni törvényeket megsértették, ami megengedhetetlen” – mondta Csaudri Niszár Ali Hán pakisztáni belügyminiszter, de azt nem pontosította, hogy milyen megfontolásokból utasították vissza ezeket az embereket. A bérelt utasszállító repülőgépen utaztak olyanok is, akik kitoloncolását Iszlámábád jogosnak minősítette, így tizenkilencen kiszállhattak, mielőtt a repülő visszafordult a harminc utassal.

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Unió migrációügyi biztosa a múlt héten közölte, hogy Pakisztán be fogja tartani az EU-val kötött megállapodást. Az eset egy héttel azután történt, hogy a biztos tárgyalt az országgal a migránsok visszafogadásáról kötött szerződés újbóli alkalmazásáról. Pakisztán és az EU 2009-ben kötött megállapodást, amelynek értelmében Iszlámábád köteles visszafogadni az EU-ba illegálisan érkezett állampolgárait, illetve más olyan állampolgárokat, akik Pakisztán területén keresztül jutottak el illegálisan az unióba.

A pakisztáni belügyminiszter november elején jelentette be az egyezmény felfüggesztését Nagy-Britannia kivételével az összes uniós tagállamra vonatkozóan, az érintett országok állítólagos visszaéléseire hivatkozva. Uniós statisztikák szerint évente mintegy 50 ezer Pakisztáni állampolgár érkezik az EU-ba legális munkavállalóként, de akadnak azért bőven illegális bevándorlók is: tavaly 21 ezer engedély nélkül érkezett embert toloncoltak vissza Pakisztánba.

Miután a macedón hatóságok november 19. óta csak a szíriai, iraki vagy afgán állampolgárokat engedik be Görögország irányából, a határ görög oldalán több ezren torlódtak fel, köztük sok pakisztáni migráns. Szerdán összetűzés is kitört a macedón rendőrök és a pakisztániakból, afgánokból is irakiakból álló tömeg között a határon.