Bence
10 °C
25 °C

Le Penék nyerték a regionális választások első fordulóját

000 ARP4355394
2015.12.06. 20:16 Módosítva: 2015-12-06 22:50:57
Az exit pollok szerint országosan is a legtöbb szavazatot kaphatja, és 13-ból 6 régióban is az élen végzett a szélsőjobboldali Nemzeti Front a franciaországi regionális választások vasárnapi első fordulójában. A pártjával négy régióban vezető Nicolas Sarkozy volt elnök nem akar szövetségre lépni a szocialistákkal, hanem többek között az otthon maradók mozgósításában bízik az egy hét múlva tartott második forduló előtt. A kormányzó szocialisták egyelőre zárt ajtók mögött értékelik az eredményeket, a miniszterelnök majd hétfőn szólal meg, de az már kiderült, hogy több régióban visszaléptetik jelöltjeiket. A 2017 elnökválasztás előtt különösen fontos régiók sorsa véglegesen majd az egy héttel később tartott második fordulóban dől el, ahol több állás is megfordulhat még.

Az exit pollok szerint a szélsőjobboldali Nemzeti Front összességében 27,5-30 százalékos eredménnyel az élen végzett a franciaországi regionális választások vasárnapi első fordulójában. A Nicolas Sarkozy-féle Köztársaságiak rögtön a nyomukban nagyjából 27,5 százalékot kaptak, az Ipsos szerint pedig szinte megjósolhatatlan a különbség közöttük. A kormányzó szocialisták 22-23 százalékkal végezhetnek.

Az országos eredmény csak jelzésértékű, viszont a 13 közül az exit pollok szerint 6 régióban is a Nemzeti Front vezet az első forduló után. A pártelnök Marine Le Pen, és unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen is listavezető volt, mindketten 40-41 százalékot érhettek el Nord-Pas-de-Calais Picardie-ban és a francia Riviérát is magában foglaló déli régióban. Marine Le Pen régiójának egyik részén, Calais-ben, ahol magas a munkanélküliség, és aminek közelében óriási menekülttábor épült ki, a Nemzeti Front több mint 50 százalékot ért el.

A részvétel délután ötig 43 százalék volt, az urnazárásig pedig 50 százalék körül alakulhatott.

A szavazás azért volt különösen fontos, mert ez volt az első országos választás a 130 halálos áldozatot követelő november 13-i párizsi merényletek után és az utolsó a 2017-es elnökválasztás előtt.

Le Pen: Mi vagyunk az első számú párt

Hatban is Le Penék vezetnek

A Le Figaro alapján az első fordulóban a 13 régióból a Nemzeti Front végez az élen:

  • Nord-Pas-de-Calais-Picardie
  • Alsace-Champagne-Ardenne-Lorraine
  • Centre Val de Loire
  • Bourgogne Franche-Comté
  • Languedoc-Roussillon Midi-Pyrénées
  • Provence Alpes Côte d'Azur

Sarkozyék végeznek az élen:

  • île de France
  • Normandie
  • Pays de la Loire
  • Auvergne Rhone-Alpes

A szocialisták/más baloldali pártok végeznek az élen:

  • Bretagne
  • Aquitaine Limousin Poitou-Charentes
  • Korzika

Marine Le Pen csodálatos eredménynek nevezte az első fordulót. „A mozgalmunk vitathatatlanul Franciaország első számú pártja, miközben alig képviselteti magát a parlamentben" – mondta, utalva arra, hogy a tavalyi EP-választáson is jól szereplő Nemzeti Frontnak csak két képviselője van viszont az 577 fős nemzetgyűlésben. A második fordulóban is hasonló eredményt váró Le Pen szerint ők az egyetlenek, akik megvédik a nemzetet és annak szuverenitását. Florian Philippot, a Nemzeti Front alelnöke is arról beszélt, hogy ők a legerősebb párt ma Franciaországban.

Több régióban visszalépnek a szocialisták

Manuel Valls szocialista miniszterelnök viszont már jelezte, hogy egyelőre a párt vezetésében értékelik az eredményeket, és majd hétfőn szólal csak meg. Valls korábban azt mondta, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Nemzeti Front ne kerüljön sehol sem hatalomra, és akár még Sarkozyékkel is szövetséget kötnének ennek érdekében. A szocialisták főtitkára vasárnap este be is jelentette, hogy azokban a régiókban, ahol az összesített baloldali szavazatok sem tűnnek elégnek a győzelemhez – például éppen a két említett régióban, ahol a két Le Pen a listavezető –, visszaléptetik jelöltjeiket. A többi régió esetében viszont még további megbeszéléseket látnak szükségesnek.

Sarkozy az otthon maradókhoz szólt

A másik oldalon a volt elnök azonban előzetesen elzárkózott az ilyen visszalépésektől, és a vasárnap esti nyilatkozatában is tartotta magát ehhez. Sarkozy szerint világos alternatívát kell kínálniuk a második fordulóban, ezért hétfőn azt fogja javasolni, hogy jelöltjeik ne lépjenek szövetségre, és ne lépjenek vissza senki javára. A volt elnök elsősorban a Nemzeti Fronthoz átpártolt híveiket és a szavazástól távol maradó 20 millió franciát próbálta megszólítani, és mozgósítani, amikor arra kérte őket, hogy a második fordulóban szavazzanak a jobboldali jelöltekre.

Françous Bayrou, a centrista MoDem elnöke arra szólított fel, hogy minden harmadik helyen végzett listát léptessenek vissza a Nemzeti Fronttal szembenéző pártok. A kisebb baloldali pártok pedig teljes baloldali összefogást hirdettek meg.

A második forduló dönt

A regionális választásokon az első körben csak akkor dőlt volna el a 13 közül bármelyik régió sorsa, ha az egyik párt listája abszolút többséget ért volna el, máskülönben a legalább 10 százalékot szerző pártok jutnak tovább a jövő vasárnap tartott második körbe. A Nemzeti Front, a jobboldal és a szocialisták egyaránt bejutnak majd a legtöbb régióban a második körbe.

A párizsi támadások után a leginkább megerősödő Nemzeti Front a regionális választások második fordulójában akkor érheti el a legnagyobb győzelmet, ha Sarkozyék és a szocialisták között a lehető legtöbb régióban megoszlanak a szavazatok, mert jövő vasárnap már a relatív többség is elég a győzelemhez.

Ha viszont a szavazatok összeadódnak egy-egy lista mögött a Nemzeti Fronttal szemben, akkor több is megfordulhat abból a 6 régióból, ahol Le Penék vezetnek az első forduló után.

Minden régió szimbolikus győzelem

A legutóbbi, 2010-es regionális választásokon a baloldali pártok történelmi győzelmet értek el, és egy híján az összes régió irányítását megszerezték. A korábbi 22 régió helyett több összevonásával tavaly 13 új régiót határoztak meg, így egy-egy megszerzése még nagyobb súllyal bír. A választások előtti hetekben a párizsi támadások miatt nem a regionális hatáskörbe tartozó ügyekről, hanem a terrorizmusról, a nemzetbiztonságról és a bevándorlásról szóltak a jelöltek beszédei.

A menekültválság mellett és a párizsi támadások után leginkább a muszlim-, és bevándorlóellenes Nemzeti Front tudta növelni táborát, míg az év eleji helyhatósági választások győzteseként fél éve még a regionális szavazáson is befutónak jósolt Sarkozyék a párton belüli széthúzások, a tőlük szavazókat szerző Nemzeti Front erősödése miatt végül beszorultak 28 százalék alá.

A támadások utáni kemény fellépésével François Hollande elnök népszerűsége most több mint 20 százalékos emelkedéssel olyan magasra ért, ahol utoljára csak 2012-es megválasztása után járt, azonban az már látszott, hogy a szocialisták ennek ellenére sem tudnak feljebb jönni a regionális választásokon.

Erőpróba 2017 előtt

Az biztos, hogy a regionális választás most a 2017-es elnökválasztás előtti utolsó fokmérőként a Nemzeti Front lehetséges megerősödésével bőven túlmutat magán. A szélsőjobboldali pártnak már egy-két régió megszerzése is elég lehet, ha közben több másikban is csak kevéssel lemaradva marad alul valamelyik másik párttal szemben, de az első forduló alapján akár nagy győzelmet is arathat. Marine Le Pen már korábban is azzal érvelt, hogy a régiók a majdani országos győzelmük alapkövét jelentenék.

A legutolsó felmérések szerint egyébként Le Pen megnyerné az elnökválasztás első fordulóját, ahonnan majd a Köztársaságiak jelöltje jutna tovább vele a mindent eldöntő második fordulóba. Ezzel számol a saját pártja jelöltségéért küzdő Sarkozy is, aki mögé így a szocialistáknak is be kellene sorolniuk, megismételve az egykori Jacques Chirac-Jean-Marie Le Pen-párharcot. Sarkozy lényegében egy ilyen felállásból, a Nemzeti Front elleni mozgósításra és akár a baloldali választók kényszerű átszavazására építve próbálna fordítani több régióban a mostani regionális választásokon is.