Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Nem az IS az erős, a külvilág tehetetlen

000 Nic6508833
2015.12.08. 08:27 Módosítva: 2015-12-08 09:01:56
A kínai boxerlázadás elleni 1899–1901-es beavatkozástól eltekintve még soha nem volt olyan állam a történelemben, mely ellen a világ összes vezető hatalma szövetségre lépett volna. Az Iszlám Állam ilyen: az Egyesült Államok és hagyományos szövetségesei mellé az oroszok és a kínaiak is után még a már a katonailag általában passzív németek is felsorakoztak. Ilyen túlerő mellett formalitásnak tűnik az IS legyőzése, de az elszánt deklarációk ellenére nem nagyon körvonalazódik a győzelem. Végigvesszük a terrorállam elleni háború politikai és katonai dilemmáit.

A történelem során még soha nem sikerült egyetlen háborút sem megnyerni pusztán a levegőből, így az Iszlám Államot (IS) sem fogják megsemmisíteni pusztán légi csapásokkal. A koalíció tagjai a biztonságos magasságból tevékenykedő bombázók mellett legfeljebb szintén biztonságos távolságból dolgozó kommunikációs egységekkel, illetve kis létszámú kommandókkal hajlandók megtámogatni a győzelem ügyét. Azt azonban ideje lenne eldönteni, hogy milyen helyi antiiszlamista erőkre akarják rábízni a piszkos munkát: a még mindig magyarországnyi terület megszállását, majd pacifikálását.

Pedig látszólag nem is volna olyan bonyolult legyőzni az Iszlám Államot. A légierő támogatása mellett egy negyvenezres szárazföldi haderő két hónap alatt végezhetne az amerikaiak által 20-32 ezer fősre becsült katonai haderejével.

  • A legyőzés előfeltétele, hogy az IS-t elvágják az illegális olajpiactól, hiszen a kitermelésből évente 5-800 millió dollár bevételhez jut a terrorista kváziállam.
  • Meg kell akadályozni, hogy kívülről újabb harcosok csatlakozzanak hozzá.

A nyers katonai erőt összevetve könnyűnek látszó feladatnak azonban számos akadálya van:

  • Sem a NATO, sem Oroszország nem akarna szárazföldi erőivel belebonyolódni a konfliktusba, hiszen az optimista becslések szerint is sok száz katona halálát hozná, és a civil áldozatok száma is nőne, ami a légi csapásokkor komoly ellenérzéseket váltott ki. Ráadásul a médiatérben folyó harcra is sokat adó IS ezeknek az ellenakcióknak a nyomán akár még növelheti is támogatói táborát, a közvetlen beavatkozás tehát visszafelé sülne el.  
  • Egyeztetni kéne a célokat, márpedig a beavatkozó Törökország, Oroszország és az Egyesült Államok – Franciaországgal, Nagy-Britanniával és a részvételt a légierővel szintén támogató Németországgal – másképp képzeli el a rendezési menetrendet.

Barátom barátja az ellenségem

A konfliktus jellegéből fakadóan nincs olyan, az IS ellen jelenleg is harcoló erő, mellyel szemben ne lenne valakinek kifogása:

  • A síita iraki kormánnyal szemben fenntartásai vannak az összes szunnita nagyhatalomnak, őket ráadásul az Iszlám Állam megszállása alatt élő szunniták majdnem annyira utálják, mint a terroristákat.
  • Az Aszad-rezsim prioritásai között nem az IS, hanem az ellenzék áll az első helyen, a terrorista államot amúgy is csak az oroszok meg az irániak látnák szívesen a koalícióban.
  • A szíriai ellenzéket pedig jobban érdekli az Aszad-rezsim megdöntése, az IS-t egyelőre inkább csak kordában akarják tartani. Ja, és őket meg az oroszok és az iraki–iráni tengely nem fogadná el partnerként.
  • A török vezetés is így gondolkodik, de a szíriai ellenzékkel ettől még nincs meg az összhang, mert csak a Törökország bábáskodásával létrehozott Szabad Szíriai Hadsereget (FSA) fogadja el szövetségesének és közvetve az an-Núszrát – ami az IS elképzeléseihez hasonló, saríaalapú államot szeretne látni Szíria és Irak helyén. Viszont nem szeretné, ha Észak-Irak után Szíriában is létrejönne a kurd autonómia, mert attól tart, hogy az újabb lökést ad a törökországi lakosság 16-20 százalékát adó kurdok önállósodási törekvéseinek. A kurdokat viszont az amerikaiak fontos szövetségesnek tartják az IS elleni harcban, tehát a NATO-tagság ellenére Ankara és Washington sincs közös nevezőn.

A legsemlegesebb egy ENSZ-hadtest felállítása lenne, ez azonban vissza is vezet oda, miért marad mindenki a levegőben.

Senki nem akar fejest ugrani a zavarosba

Nem véletlen az óvatoskodás: a második iraki háborút követő amerikai megszállás véres tanulsága az volt, hogy ezen a vidéken soha nem egyetlen ellenféllel kell szembeszállni.

isis háború terkep
Fotó: syria.liveuamap.com

Az IS egy olyan területre fészkelte be magát, ahol szunniták és síiták, állami és törzsi hatalmasságok, arabok, kurdok, jazidik és asszírok, turkománok, cserkeszek marják egymást, az államok határai pedig az Oszmán Birodalom felbomlása után egyszerűen francia–brit érdekszférák meghúzása alapján jöttek létre. A háttérben pedig zajlik az Öböl-országok és Irán árnyékháborúja a befolyási övezetekért – utóbbi az iraki síita milíciákat szócsövének használva máris megfenyegette az amerikaiakat. Szíriában sem látnának szívesen néhány ezer külföldit, hiszen Aszadtól az iszlamista milíciákig mindenki a fenyegetést látná bennük.

A nyugati államokat az iraki és afganisztáni napi tapasztalatok is óvatosságra intik. Napi tapasztalat az, hogy képtelenség eligazodni, ki is a valódi ellenség. A különféle frakciók ugyanis rutinból leterroristázzák ellenfeleiket, így remélve, hogy majd a nyugatiak elvégzik helyettük a piszkos munkát, vagy legalább, hogy komoly segítséget adnak a saját céljaik megvalósításához.

Szárazföldi alakulatok tartós állomásoztatása esetén pedig az is törvényszerű, hogy a kontingens terroristamágnesként funkcionálna, azaz jelentős veszteségekkel, és a fenyegetettség miatt állandó túlkapásokkal kéne kalkulálni a műveletben.

 „Ha szárazföldi harcokba vonnának bele minket, akkor csapdába kerülnénk. Nem hiszem, hogy jól sülne el” – mondta a Wall Street Journalnak egy francia katonai diplomata, és itt talán nem elsősorban az IS katonai erejére gondolt, hanem a folyamatosan változó csoportok miatt labilis szövetségi rendszerre és azokra a nehézségekre, amelyek az IS katonai legyőzése után várnának a térségben lévő külföldi erőkre.

Valahol már ott formálódik az új Iszlám Állam

A közelmúlt meghatározó terrortámadásai után érthető, hogy minden politikai figyelem az IS-re irányul. Azonban a döntéshozók is tudják, hogy az IS legyőzésével a szélsőséges iszlamizmus nem fog eltűnni a térségből, sőt. Szíriában érintetlenek maradnak azok a szervezetek, melyek demokrácia helyett inkább a saría uralmáért harcolnak, de a Nyugatnak nincs egyelőre dolga velük. Az Ahrar as-Sham vagy a Dzsais al-Iszlam többezres milíciái mellett ide tartozik az al-Kaida pragmatikus helyi ága, az Idlib tartományt ellenőrzése alatt tartó an-Núszra front. Ezek a szervezetek jelenleg az IS ellenfelei, de könnyen lehet, hogy valamelyikük idővel átvenné a helyét.

Nem véletlen, hogy a nyugati kormányzatok az Iszlám Állam elleni harccal kapcsolatban mindig leszögezik, hogy

a szíriai rendezés nélkül nem vezet sikerre a háború.

A nyugatiak legmegbízhatóbb szövetségesének a kurdok tűnnek, ám hatékonyságukat illetően is vannak kérdések, túl azon, hogy a törökök ellenségként tekintenek rájuk. Egy éve még a teljes önállóság mielőbbi kivívásáról beszéltek a kurdok, az IS legyőzését ígérve saját térségükben, mára a Kurdisztáni Regionális Kormányzat irányította terület súlyosbodó gazdasági gondokkal küzd – az olajár esése miatt –, és már a közszférában jelentős fizetési elmaradásai vannak.

Ez a közelmúltban öt halálos áldozatot követelő zavarásokhoz vezetett – hívta fel a figyelmet a Bloomberg.  A növekedés lelassult, az Erbil központú autonóm területnek 1,4 milliárd dollár külső segítségre lehet szüksége a helyzet stabilizálásához. 

Iraki Kurdisztán politikai térképe átrendeződött, a Kurdisztán Hazafias Szövetsége (PUK) a legutóbbi választásokon a harmadik  helyre szorult a korrupció miatti társadalmi elégedetlenséget jól összeterelő Gorran (Változás) pártjával szemben. A PUK zsugorodása gondot okoz a vele koalícióban lévő Kurd Demokrata Pártnak is, amely már megvádolta a Gorranit azzal, hogy megtámadta a régió feje, Maszúd Barzani vezette  KDP irodáit is. 

A viták emlékeztetnek arra, amikor 21 évvel ezelőtt a gyakorlatilag kurd vezetésű, szinte  önálló Észak-Irakban négy évig tartó polgárháború tört ki a PUK és a KDP ellentéte miatt.

Ne becsüljék alá a kurdok önmegsemmisítő képességeit

– idézte a Bloomberg az Ohiói Egyetem professzorát, Liam Andersont. 

Igaz, a kurdok mindeközben arra is képesek voltak a nyugati légierő támogatását kihasználva, hogy Erbiltől visszaszorítsák az IS-t, a fővárostól biztosabb távolságra. Azonban a többi regionális milíciához hasonlóan a kurdok is akkor a legerősebbek, ha saját területeiket kell védelmezniük, idegen etnikai környezetben nem annyira lehet velük számolni.

Bizalmatlan szövetségesek

Az oroszok és a nyugati szövetségesek között ráadásul a végcélon kívül nem sok mindenben van egyetértés. Bár Putyin a Hitler-ellenes koalícióhoz hasonlította az IS elleni összefogást, Sztálinnal ellentétben neki mégsem okoz a főellenség akkora főfájást. Az orosz csapatok a terrorizmus elleni háború jegyében másfél hónapig csak Aszad ellenzékét bombázták, csak Párizs után helyezték át a légitámadások súlypontját az Iszlám Államra.

Putyin most az IS-szel szembeni összefogás jegyében igyekszik szövetségesét, Aszadot is bevonni a koalícióba. 

Ez azonban elfogadhatatlan mind a Nyugat, mind pedig az Aszad megbuktatásán évek óta szorgoskodó Törökország és Szaúd-Arábia számára, amelyek szerint Aszad legalább akkora terrorista, mint al-Bagdadi, csak neki repülői és vegyi fegyverei is vannak (voltak) a népirtásra.

Az idő viszont az orosz tervnek dolgozik: a nyugati politikusok szemében egyre fontosabbá válik az a különbség, hogy az Iszlám Állammal szemben Aszad csak a saját állampolgárait gyilkolja meg. Boris Johnson londoni polgármester a londoni késes ámokfutó esetét követően Churchill híres kijelentésével érvelt amellett, hogy hunyjanak szemet Aszad tettei felett: 

Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.

Márpedig ez az, amit Törökország mindenképp szeretne elkerülni. A Szu–24-es orosz vadászbombázó novemberi lelövését akár azért is léphette meg Ankara – egy 15-20 másodperces légtérsértésre hivatkozva –, hogy ezzel lassítsa a párizsi merényletek utáni mérsékelt, de mégis érzékelhető orosz–amerikai közeledést. A közeledést jelezte az is, hogy Moszkva valóban aktívabban kezdte támadni az IS állásait, aminek a hiányát a Nyugat addig kifogásolta.

Milyen erős az Iszlám Állam?

Bár az IS határai nem egyértelműek, nem túlzás róla valóban államként beszélni. Bizonyos területeket egyértelműen ellenőrzése alatt tart, lényegében adót szed, bevételeit helyi forrásokból is megteremti. Főként illegális olajkereskedelemből, amihez persze külső segítség is kell, elvégre a vásárlókhoz az olajat valahogyan el is kell juttatni. A Szu–24-es lelövése után Moszkva nemcsak általánosságban a török vezetést, de személy szerint az államfőt, Recep Tayyip Erdogant és családját vádolta meg azzal, hogy haszonélvezője az illegális olajbiznisznek. Ankara ugyanezt állította Aszadról – általában is úgy tartja, hogy a szíriai elnök és az IS valójában szövetségesei egymásnak –, de az orosz vádak után fordult egyet, és a Kremlt nevezte meg az IS illegális olajpartnerének. 

Az IS egyik erősségét épp ezek a viták adják. Persze haderő nélkül ez kevés lenne. Katonáinak számát tavaly az Egyesült Államok 20-32 ezer közé, Oroszország 70 ezer körülire becsülte,  míg maguk a dzsihádisták azt állították az év elején, hogy Szíriában 60 ezer, Irakban 40 ezer harcosuk van. 

Eltérők a számok a külföldi harcosokat illetően is, számukat 10-30 ezer közé teszik, csak Szaúd-Arábiából állítólag hétezren jöttek, a britek száma 200 és 2000 közötti lehet, a francia, belga állampolgároké is egyenként 1500 körül van.

Az ingázás meglepően könnyű a török határon, ahol szintén inkább a kurdok uralta részeken erősítenek, semmint az IS ellenőrizte területek szomszédságában.

Eklektikus haderő

Fegyverekből annyira sincs hiány, mint emberből: ebben a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak egyaránt nagy szerepe van. A 2014 óta nagy területeket meghódító IS – amely a légi csapások idején elvesztett területeket is részben képes volt ellensúlyozni újabbak elfoglalásával – főként a néhai Szaddám Huszein szovjet fegyverekkel felruházott iraki hadseregének romjain, részben az utána amerikai forrásból felfegyverzett iraki erők feletti győzelmekkor szerzett zsákmányokból erősödött meg – írta a CNBC. Például, amikor az iraki Moszul tavalyi elfoglalásakor az IS ölébe 2300 hátrahagyott Humvee hullott.

Ez mutatja  a helyi szövetségesek megerősítésére irányuló politika kudarcát. Ez ugyanis végső soron az IS erejét növelte. A cél az iraki hadsereg és az azt támogató erők újjászervezésére és újbóli felfegyverzésére lett volna. Ennek nyomán „2011 és 2013 között az USA több milliárdos szerződéseket írt alá 140 M1A1 Abrams tankról, F–16-os vadászgépekről, 681 Stinger vállról indítható rakétáról, Hawk légvédelmi elemekről és egyéb felszerelésről. 2014-re az USA több mint 500 millió dollár értékben szállított kisebb fegyvereket és lőszereket az iraki kormánynak” – írta az Amnesty International keddi jelentésében.

A szervezet szerint az iraki hadseregben elterjedt korrupció, illetve a hadianyag feletti gyenge ellenőrzés miatt erősen lehetett tartani attól, hogy ezek a fegyverek az Iszlám Állam kezébe kerülhetnek.

A jelentés szerint az Iszlám Állam fegyvereinek nagy része eredetileg az iraki hadseregé volt, ahová az Egyesült Államokból, korábban pedig Oroszországból és a keleti blokk egykori országaiból jutott el. Ezeket a fegyverszállítmányokat olajkereskedelmi egyezmények, Pentagon-szerződések és NATO-felajánlások támogatták. Mindezeket az Iszlám Állam nagy mennyiségben foglalta le, illetve csempészte ki ezeket iraki katonai raktárakból.

A szíriai részen pedig Aszad szovjet és posztszovjet forrásokra építő hadseregtől szedte el könnyedén a fegyvereket. De a szűk negyven éve rendszeres hadszíntérként szolgáló Afganisztán is stabil forrása a fegyverpiacnak. Persze, Kalasnyikovot nem csak a volt Szovjetunióból lehetett beszerezni, az elnyűhetetlen AK–47-est és a későbbi, AK-74-esek másolatait több mint harminc ország gyártotta, így a szovjet blokkon belül Magyarország is.

Az Amnesty szerint az IS harcosainak fegyverei főként az 1970–1990-es évekből származnak: pisztolyok, kézifegyverek és más kisebb fegyverek, gépfegyverek, páncéltörők, aknavetők és ágyúk is vannak közöttük. A kalasnyikovok többsége orosz és kínai gyártmányú. 

De vannak komolyabb fegyverek is, így hordozható légvédelmi rendszerek (MANPADS), irányított páncéltörő rakéták, felfegyverzett harci járművek, valamint orosz AK, amerikai M16-os, valamint Bushmaster típusú fegyverek is – írta az Amnesty.

Bár Szíriában és Irakban néhány régebbi MiG vadászgép és amerikai Black Hawk helikopterek is kerülhettek az IS kezébe, szakértők szerint légiereje nincsen. Egyrészt, mert a külső erők ezt könnyen megsemmisítenék, másrészt, mert valószínűleg ehhez a képzett szakembergárda sem áll rendelkezésre.

Az orosz utasszállító Egyiptom feletti megsemmisítésekor az egyik érv éppen az volt az IS által vállalt merénylet valódiságával szemben, hogy a terrorállamnak nincsen  olyan komoly légvédelmi rendszere, amely 9 ezer méteren képes lenne megsemmisíteni egy repülőt. Ez lehetséges, bár a gép szempontjából lényegtelen: ma már a Nyugat és Oroszország is egyetért abban, hogy a Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó repülőt, fedélzetén 224 emberrel az IS sarm-es-sejki beépített embere által felcsempészett kisméretű bomba semmisítette meg. 

Az IS a zsákmányolt fegyvereken túl saját maga is készít sufnifegyvereket, a kezdetleges műhelyekből aknavetők, rakéták, kézigránátok, robbanószerkezetek, köztük autós bombák kerülnek ki. Utóbbiakból már az amerikai Humveekra is jutott, amelyeket az IS öngyilkos merényleteknél is bevetett. És jó ideig még be is fog vetni, mivel egyelőre nem látszik, hogy a térségben érdekelt, Iszlám Állammal szemben álló helyi erők és a külső hatalmak képesek volnának egy mindenki által elfogadott forgatókönyvet kidolgozni a szíriai helyzet rendezésére.