Lukács
7 °C
22 °C

Átmosták az agyát a román dzsihadista tinédzsernek

2015.12.09. 15:29

Ahogy azt kedden megírtuk, a romániai Craiovában letartóztattak egy 17 éves fiút, aki dzsihadista szervezeteket támogató nyilatkozatokat, életveszélyes fenyegetéseket és az Iszlám Állam lefejezéseiről készült videókat osztott meg az interneten. A középiskolás fiút a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) dzsihadista propaganda gyanúja miatt állította elő.

Az Adevarul cikkét szemléző Transindex szerint a letartóztatott fiatalt Luigi Constantin Boiceának hívják, és 11.-es diák volt a craiovai Technológiai Gimnáziumban. Szülei elváltak, az apja börtönben ült. A fiatal két évvel ezelőtt tért át az iszlám hitre, ekkor vette fel az Omar al Faruq nevet. Luigi szülei úgy nyilatkoztak, hogy a fiuk az internet segítségével ismerkedett meg egy muzulmán hívővel, annak a hatására tért át, az ő beleegyezésük nélkül. Akkor kezdtek aggódni, amikor a fiú lefejezős videókat osztott meg a közösségi oldalakon, és mindenkivel szemben ellenséges volt, aki támadta a vallását.

Az apa szerint Luigi/Omar a terrorista támadásokkal is egyetértett. A fiú a szülők szerint teljesen elidegenedett tőlük, és többször megfogalmazta, hogy a szülei és a családja az utolsó helyen van az életében, az első helyen Allah, a másodikon Mohamed, és a harmadik helyen pedig a Korán van. Az osztálytársai azonban nem tudtak erről, pedig a fiú leszokott a dohányzásról, az ivásról, a drogfogyasztásról, és disznóhúst sem evett.

A craiovai mecsetben nem tűnt fel senkinek, hogy gondok lennének a fiúval.

Nekünk nincsen kapcsolatunk az Iszlám Állammal, az igazi iszlám békét jelent. Mi csak erről beszéltünk neki a mecsetben és imádkozni tanítottuk. Péntekenként jött és nagyon csendes fiú volt. Ha igaz, amit mondanak róla, akkor csak annyit mondhatok, hogy az Iszlám Állam nagyon veszélyes és hogy átmosták a fiú agyát

– nyilatkozta Mohammed Atif imám.

A Romániai Muzulmánok Egyesületének elnöke szerint a fiú visszahúzódó volt és szinte mindig bánatos. Amikor elkezdték észrevenni rajta a radikalizálódást, többször figyelmeztették rá, hogy az iszlám nem ezt jelenti, de nem hallgatott rájuk.

A fiú egyszer egy blogon azt írta, hogy az a férfi, aki megismertette őt az iszlámmal, sokat mesélt neki a szíriai eseményekről. Ezután több hónapon keresztül kutatott a témában, és lesokkolták azok a videók, amelyeken Bassár al Aszad katonái követnek el atrocitásokat. Ezután vette fel a kapcsolatot a craiovai muzulmánokkal, és ezután kezdett el járni a mecsetbe is.