Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Titkos börtönök miatt bírálják Kínát

2015.12.10. 10:28

A pekingi amerikai nagykövet az emberi jogok nemzetközi napján kemény hangú nyilatkozatot tett közzé a nagykövetség honlapján, amiben felszólította a kínai hatóságokat az emberi jogok betartására, írja az MTI.

Max Baucus szót emelt a júliusi letartóztatási hullám ellen, amelyben az ENSZ adatai szerint mintegy 200 emberi jogi ügyvédet tartóztattak le, és közülük legalább 25-en továbbra is őrizetben vannak. Úgy vélte, hogy a kínai kormányzatnak inkább partnernek kéne tekintenie ezeket az ügyvédeket, nem pedig ellenségnek, mivel ők "nézeteik békés terjesztésével igyekeznek hozzájárulni a Kína jövőjéről folyó közéleti vitához".

A nagykövet külön megemlítette Vang Jü, Li Ho-ping és Csang Kaj ügyét, és követelte Pu Cse-csiang szabadon engedését - ő Kína egyik legnevesebb emberi jogi jogásza, aki etnikai gyűlölet szítása és rendbontás vádjával vár ügyének tárgyalására.

De Baucus azt is kifogásolta, hogy az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága szerint Kínában továbbra is kínozzák a rabokat a rendőrségi fogdákban és a börtönökben, továbbá léteznek titkos fogva tartó helyek, ún. fekete börtönök is. A nagykövet szerint

egyes esetekben kínai állampolgárokat titkos helyszíneken tartanak fogva, és nem léphetnek kapcsolatba családjukkal vagy jogi képviselőjükkel. Ez mélységesen aggasztó, és megkérdőjelezi Kína emberi jogi elkötelezettségét.

A pekingi német nagykövetség az ellen emelt szót, hogy továbbra is súlyos problémák vannak Kínában a véleménynyilvánítás szabadságával.

A pekingi külügyminisztérium egyelőre nem reagált sem az amerikai, sem a német nyilatkozatra. Ugyanakkor Kína eddig visszautasított minden emberi jogi vonatkozású bírálatot, azt hangoztatva, hogy Kína jogállam, és ellenzi a külföldi beavatkozást az ország belügyeibe.