Huba
18 °C
34 °C

Cáfolja a német kormány, hogy a határok lezárását fontolgatná

2015.12.10. 08:32 Módosítva: 2015-12-10 13:35:51

A Bild című német lap úgy értesült, hogy a kormány azt tervezi, lezárja a határokat és megtagadja a belépést a biztonságos harmadik országból érkező menekültektől (vagyis szinte mindenkitől), ha nem csillapodik a menekülthullám. A lap szerint Angela Merkel, mint a CDU elnöke és Sigmar Gabriel, az SPD elnöke írásban rögzítette, hogy

az unió nem eshet szét a menekültkérdés miatt, és ebben Németországnak nagy felelőssége van, ezért jelentősen csökkennie kell az országba érkező menedékkérők számának.

A cél az, hogy évente legfeljebb 400 ezer menedékkérő érkezzen - eközben Németországban a napokban regisztrálták az egymilliomodik menekültet. A lap szerint ugyanakkor ezt a számot nem rögzítették írásban, mivel Merkel el akarja kerülni a létszámhatár körüli vitát. A határozat szövegén ugyanakkor szerdán még dolgoztak, a végleges változat a CDU december 14-én kezdődő kongresszusára készülhet el, ismerteti a német lap értesüléseit az MTI.

Frissítés: A német kormány szóvivője csütörtök délben cáfolta a Bild értesüléseit. Mint Steffen Seibert mondta,

ez a jelentés téves. A szövetségi kormány egy tartós európai megoldáson dolgozik, együtt EU-s partnereinkkel és az Európával szomszédos országokkal.