Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Akkora a terrorellenes koalíció, hogy két tagja csak a hírekből tudta meg, hogy ő is belépett

2015.12.19. 17:58

Szaúd-Arábia kedden nagy csinnadrattával bejelentette, hogy 34 muszlim - pontosabban szunnita muszlim - ország fogott össze úgy általában a "terrorizmus" ellen. Pénteken viszont kiderült, hogy a pakisztáni kormány csak a tévéből tudta meg, hogy ők is részesei ennek a széles koalíciónak, és Libanonban is meglepetéssel fogadták a hírt. A két ország közül Pakisztán Szaúd-Arábia elkötelezett szövetségesének számít, de ez az elkötelezettsége leginkább csak szóbeli, mivel már a jemeni polgárháborúnál is megtagadta a katonai segítséget az országot hiperolcsó olajjal és alkalmankénti pénzzel is támogató Öböl-monarchiától.

Az össz-muszlim jelleget ráadásul csorbítja, hogy a világ legnagyobb iszlám országa, Indonézia még mindig hezitál, Malajzia viszont kategorikusan megtagadott minden katonai hozzájárulást. A két ország tartózkodó hozzáállása érthető, hiszen az Iszlám Állam eddig nem fenyegette őket, ami viszont könnyen változhat, ha feltűnik a nevük a taglistán. 

(via Independent)